Kirekesztő szocialista képviselő
A Roma Integrációs Igazgatóság vezetője nem ért egyet, a romaügyekért felelős politikai államtitkár szerint félreértés, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke szerint érthetetlen, a Fidesz Szabad Európa listájának roma jelöltje szerint kirekesztő, az SZDSZ EP roma jelöltje szerint pedig felháborító Urbán Árpád szocialista képviselő parlamenti hozzászólása, melyben párhuzamot vont a romák és a családi erőszak közt.
Dátum: 2004-05-06 19:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:21.713854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A képviselő úr felszólalásával nem értek egyet, az általa elmondottak is azt jelzik, hogy a romák a mai magyar társadalomban elfoglalt helyéről alkotott elképzelések nem megalapozottak. Semmiképpen nem szabad olyan kijelentéseket tenni, amelyeket nem tudunk kutatási adatokkal bizonyított tényekkel alátámasztani. Sokat fogunk dolgozni azon, hogy ezek a félreértések a politikai közéletben tisztázódjanak" - válaszolta a Roma Integrációs Igazgatóság vezetője, dr. Ürmös Andor a Roma Sajtóközpont egyik munkatársának egy internetes fórumon.
Az államtitkár szerint félreértés
Félreértés történhetett Urbán Árpád szocialista képviselő parlamenti felszólalásával kapcsolatban - mondta a romaügyekért felelős politikai államtitkár. Teleki László úgy fogalmazott: személyesen ismeri Urbánt, akinek szerinte soha nem jutott eszébe diszkriminálni a romákat.
Kolompár szeretné, ha ilyen nem volna
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke érthetetlennek nevezte Urbán Árpád hozzászólását. Kolompár Orbán azt szeretné, ha semmilyen pártban nem fordulnának elő hasonló gondolatok.
Urbán szerint ő a sajtó áldozata
Urbán Árpád vitatott felszólalását a parlamenti jegyzőkönyv a következőképpen rögzíti: a családon belüli erőszak "sajnos előfordul, külön olyan iskolában, ahol a roma tanulók száma, méghozzá a Nógrád megyei roma tanulók száma az iskolában 34 százalékos.... Nem arról van szó, hogy csak a roma tanulóknál fordul elő családon belüli erőszak, de sajnos az esetek nagy százalékában ezeknél ez a tény nagyobb százalékot mutat". A képviselő szerint a sajtó félreértette gondolatait.
Felháborító
Az SZDSZ európai parlamenti jelöltje felháborítónak tartja a szocialista képviselő álláspontját. "Kevés olyan romák által sűrűn lakott település van az országban, ahol nem jártam, de tapasztalataim a legkevésbé sem támasztják alá a képviselő úr állítását" - közölte Mohácsi Viktória.
Sértő
Sértő és kirekesztő Urbán kijelentése - állítja sajtóközleményében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Szabad Európa-listájának jelöltje. Járóka Lívia szerint a tájékozatlanság nem ok arra, hogy egy ilyen nyilvánvalóan előítéletektől fűtött, tudományosan teljességgel megalapozatlan véleménnyel rontsa a roma kisebbség megítélését és gerjesszen tovább hamis indulatokat.
OS - fideszfrakcio.hu