Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emberi jogi szervezetek szerint a fogolykínzás általános az amerikai börtönökben

Az Irakban leleplezett fogolykínzásokhoz hasonló kegyetlenkedések rendszeresen történnek egyesült államokbeli börtönökben, de a közvéleményből kevesen figyelnek fel ezekre, vagy háborodnak fel rajtuk - mondták csütörtökön amerikai emberi jogi szervezetek képviselői.


Dátum: 2004-05-06 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:22.454955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kara Gotsch közönségkapcsolati koordinátora az American Civil Liberties Union jogvédő szervezeten belül annak a feladatnak, amelyben országszerte figyelik a börtönbeli állapotokat. Elmondta, hogy börtönőrök mind férfiakkal, mind nőkkel szemben rendszeresen elkövetnek szexuális vagy más jellegű kegyetlenségeket.

"Több olyan üggyel volt már dolga irodánknak, amelyekben börtönőrök megerőszakoltak vagy másképp megaláztak rabokat, de ezekről nem beszélünk sokat itt Amerikában, és az elnök semmi esetre sem háborodik fel rajtuk" - mondta Gotsch.

William Wayne amerikai szövetségi bíró 1999-ben azt írta a texasi börtönökről: "Számos elítélt hihetően vallott a hihetetlen rossz körülmények miatti szenvedéseiről és arról, hogy létezik erőszak, nemi erőszak és kínzás a büntetés-végrehajtási rendszerben."

Judy Green, egy New York-i jogi tanácsadó cég, a Justice Strategies munkatársa azt mondta: "Amikor láttam a (George) Bush elnökkel készült interjút arab tévéken, arra gondoltam, vajon átlépte-e valaha bármely texasi börtön kapuját, amikor még kormányzó volt?"

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek