EU-ünnepség söjtöri módra
Bár a tavalyi söjtöri lakoma miatt több kormánypárti politikus bocsánatot kért, a kormányzat ismét a Mágnáskerttől rendelte meg a díszünnepségi vacsorát az EU-csatlakozás alkalmából a Magyar Állami Operaházban tartott rendezvényre.
Dátum: 2004-05-07 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:26.558670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magát exkluzív szolgáltatásokkal és igen magas árakkal reklámozó cég októberben a söjtöri kihelyezett kormányülésre a 300 fős ebédet 2,4 millió forintért szállította. Most a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázaton nyertes Ogilvy and Mather reklámügynökség alvállalkozójaként juthatott megbízáshoz. A közpénzből finanszírozott ünnepi vacsorát annak ellenére szállíthatta a borsos árairól elhíresült budapesti, II. kerületi Mágnáskert, hogy tavaly ősszel Gál J. Zoltán kormányszóvivő elismerte, indokolatlanul magas áron szervezték meg az ülést, és bocsánatot kért a magyar adófizetőktől. Kovács László MSZP-pártelnök is megkövette a választókat, mondván, hogy egy pár virsli mustárral és barna kenyérrel is megtette volna.
- Megbízóink engedélye nélkül nem árulhatom el, mit és mennyiért szállítottunk, de csak állófogadás volt - nyilatkozta a Magyar Nemzet kérdésére Rombusz Beáta, a Mágnáskert értékesítési vezetője.
A lap megpróbálta elérni a reklámügynökséget, ám onnan a MeH-be irányítottak. Ott Papp György, Horn Gábor (SZDSZ) politikai államtitkár sajtóirodájának tanácsadója elmondta, a 346 millió forintért központi ünnepségeket rendező cég kérte fel az exkluzív budapesti éttermet az étel szállítására.
Magyar Nemzet, 2004. május 7.
fideszfrakcio.hu