"Zengő-hétvége" - majális a Mecsekért aggódó természetbarátoknak
Hegymászó túrát és ahhoz kapcsolódó színes programokat szervez a Civilek a Zengőért Mozgalom a Mecsekért aggódó, a lokátorberuházást ellenző természetbarátoknak szombatra és vasárnapra - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
Dátum: 2004-05-07 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:29.471450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Zengő-hétvége nem egy átlagos majális, hanem Magyarország és az Európai Unió egymásra találásának, az európai értékek védelmének örömünnepe" - mondta a mozgalom vezetője.
Herbert Tamás megjegyezte, bár a környezeti szempontból káros fejlesztés megvalósítását eddig sikerült megakadályozni, aggodalomra ad okot, hogy a politikai ígéretek megvalósulása nehézkes, "a radar ügyében még mindig taktikázás, időhúzás folyik".
Rámutatott: a "Zengő-hétvége" szórakozás és erőgyűjtés is egyben, amelynek keretében a civilek népszerűsíthetik a Mecsek természeti értékeit, és megvitathatják a védelmükhöz szükséges további tennivalókat.
A vezető beszámolt arról, hogy szombaton Pécsváradról és Hosszúhetényből turistacsoportok indulnak a Zengőre, eközben a pécsváradi református parókiánál kézműves vásárt rendeznek, a művelődési házban pedig a heggyel kapcsolatos előadásokat, filmvetítéseket tartanak. A nap utolsó programja egy újabb, esti túra lesz, melynek résztvevői meditációs foglalkozást tartanak a Mecsek csúcsán.
Vasárnap folytatódik a világon a legnagyobb számban csak a Mecsekben található virág, a bánáti bazsarózsa örökbefogadási programja. Az érdeklődők egy papírlap aláírásával válnak örökbefogadó szülőkké, egyben kinyilvánítják szimpátiájukat a lokátorállomás ellen küzdőkkel.
Herbert Tamás tájékoztatása szerint a tavaly nyáron kezdődött akció keretében az íveket már több százan írták alá, köztük Szűrös Mátyás, a "történelmi" Szociáldemokrata Párt elnöke és Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke.
A "Zengő-hétvége" délután a pécsváradi várkertben egy nagygyűléssel zárul, ahol meghívott előadók és a mozgalom tagjai beszélnek céljaikról, a Zengő értékeiről, a tervezett beruházás állásáról.
Lenkovics Barnabás az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerdán úgy nyilatkozott: a mecseki Zengőre tervezett NATO-radarállomás építése "ma már jogszerűen nem kezdődhet el", mert az engedélyek eljárási hibák miatt érvénytelenek vagy az elhúzódó eljárás miatt hatályukat vesztették.
A Honvédelmi Minisztérium ezt a megállapítást szakmailag súlyos tévedésnek nevezte. Bocskai István, a HM kommunikációs főigazgató-helyettese elmondta: bárki meggyőződhet arról, hogy minden szükséges engedély megvan és érvényes.
A Zengő-hegyi beruházás része annak a NATO-tervnek, amelynek keretében Békéscsabára, Zengővárra és Bánkútra új légtérfigyelő rendszerek épülnek ki.
A Zengő-hegyre tervezett radarállomás építését április 6-án függesztették fel a kormánytól független szakértői bizottság vizsgálatának befejezéséig.
MTI - fideszfrakcio.hu