Putyin elnök megkezdte második hivatali időszakát
A civil társadalom fejlesztésének szükségességét hangsúlyozta Vlagyimir Putyin újraválasztott orosz elnök pénteken, megkezdve második négyéves hivatali időszakát. Putyin a Nagy Kreml Palotában, a cárok egykori tróntermében letette az ünnepélyes hivatali esküt, jobbját az alkotmányra helyezve, három dísztermet megtöltő 1700 vendég, főleg állami és egyházi vezetők jelenlétében.
Dátum: 2004-05-07 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:30.174012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államfő ezután rövid beszédben méltatta az orosz nép helytállását az elmúlt négy év kritikus pillanataiban, beleértve az ország egységének megőrzését, a nemzetközi terrorizmus agresszióival való szembeszállást és a gazdasági növekedés alapjainak megteremtését.
A következő négy év célja a jólét érezhető emelése. Az átalakítások folytatásához érett polgári társadalom, valódi többpártrendszer szükséges, hogy minden ember szabadon valósíthassa meg képességeit, s a felhalmozott potenciál új fejlődési energiává alakulhasson át. Csak szabad emberek járhatnak sikerrel szabad országban. Ez a tartós növekedés és a politikai stabilitás alapja - fejtegette.
Az eskütételt az elnöki ezred tisztelgése és lovasparádé követte a székesegyházak terén, 30 üdvlövéssel a Moszkva folyó rakpartjáról. Bár a beiktatás után Mihail Fradkov miniszterelnök az alkotmány értelmében benyújtotta a március 14-i elnökválasztás küszöbén alakított kormány lemondását, Putyin megbízta őt és kabinetjét: ügyvezetőként maradjanak helyükön, amíg az alsóház újból meg nem erősíti kinevezésüket.
A több mint 71 százalékos szavazataránnyal újraválasztott Putyin első elnöki ciklusában stabilitást teremtett az olajkonjunktúra talaján, megújítva a gazdasági növekedést és visszaadva a rubel értékét (a Szovjetunió 1991-es felbomlását követő zűrzavar és hanyatlás után).
Putyin újraválasztása előtt a hazai össztermék tíz év alatti megduplázását ígérte, és hozzáfogott az államigazgatás reformjához. Mindamellett szinte minden hatalmat a saját kezében összpontosított, ami könnyítheti gazdasági modernizációs, de nehezítheti demokratizálási ígéreteinek beváltását.
A Mihail Hodorkovszkij oligarcha és a Yukos olajcég elleni jogi kampány szemléltette Putyin törekvését a nagyvállalkozók megrendszabályozására és a jövedelemelosztás igazságosabbá tételére. Egy nagyszabású Yukos-per azonban elriaszthatja a befektetőket.
Ráadásul Putyin csecsenföldi katonai intervenciója, amely 2000-ben hozzájárult elnökválasztási győzelméhez, azóta gyenge pontjává vált. A Kreml nem tudta pacifikálni a kaukázusi köztársaságot: a lázadók ellenállását nem sikerült megtörni, sem a nekik tulajdonított terrormerényleteket meggátolni.
MTI - fideszfrakcio.hu