Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs nagy érdeklődés az uniós rendszámtáblák iránt

Egyelőre alig több mint ezer gépjármű közlekedik Magyarországon a május 3-a után kiadott EU-s rendszámmal, ami azt jelenti, hogy nincs túl nagy érdeklődés az uniós rendszámtáblák iránt - közölte a Belügyminisztérium központi okmányirodájának vezetője érdeklődésére.


Dátum: 2004-05-07 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:30.522821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Pénteken reggelig 1138 uniós rendszámtáblát adtak ki az országban az okmányirodák, ez nagyjából megegyezik a korábbi hasonló időszakok adataival" - mondta Sárdi Erika.

Közlése szerint így például 913 személygépkocsi és 75 motorkerékpár viseli már az Európai Unió zászlójával kiadott rendszámtáblát.

Az ország uniós csatlakozásával egy időben bevezetett uniós rendszámtábla annyiban tér el a megszokottól, hogy a nemzeti trikolort az EU zászlója váltotta fel és a táblán megjelent az ország felségjelzése (H).

Az okmányiroda vezetőjének tájékoztatása szerint az új rendszámra való átállás zökkenőmentes volt, és megfelelő mennyiségű tábla áll rendelkezésre.

"Az okmányirodákban több mint 50 ezer szabad EU-s rendszám van készleten" - mondta.

Az okmányirodákban lehetőség van az új, uniós rendszám igénylésére, ebben az esetben mintegy 10 ezer forintot kell fizetni egy személygépkocsi tulajdonosának.

A most forgalomba helyezett gépkocsikra a rendszámtáblák ugyanannyiba kerülnek, mint eddig, így például egy személygépkocsira 5500 forintba kerül egy pár sorozatgyártott jelzés, míg egy "egyrendszámos" gépjármű után, például utánfutóra, motorkerékpárra, 3500 forintot kell fizetnie a tulajdonosnak.

Az egyes elveszett rendszámtáblák pótlása továbbra is 8000 forintba kerül.

A rendszámok pótlása a hagyományos trikolóros jelzéssel történik, és a régi rendszámokat a műszaki vizsga alkalmával sem cserélik le, azok akár a roncstelepig is elkísérhetik a gépkocsikat - mondta Sárdi Erika.

Azoknak, akik új, uniós jelzésű rendszámtáblát szeretnének, de meg akarják őrizni saját hatjegyű rendszámukat, lényegesen többet, 36 ezer forintot kell fizetniük az egyedi gyártásért.

Az okmányiroda vezetője elmondta azt is, hogy az uniós rendszámtáblákhoz, tartozékként, egy regisztrációs matrica is jár. A szélvédő jobb alsó sarkára ragasztott biztonsági rendszámellenőrző jegy a rendszámon kívül más azonosító jelzéseket is tartalmaz.

Ez a matrica igazolja, hogy az adott járművet nyilvántartásba vették, és könnyen ellenőrizhetővé teszi, hogy a felszerelt rendszám a gépjárműhöz tartozik - mondta Sárdi Erika.

Urbán György, a Belügyminisztérium Központi Adatbank Nyilvántartó és Választási Hivatalának vezetője az MTI-nek korábban elmondta: a magyar és az egyes európai országokban használatos rendszámtáblák alaki, minőségi, formai és tartalmi követelményeit az 1968-as bécsi közúti közlekedési egyezmény rögzíti. Hozzátette: az Európai Unió ugyanakkor, önálló szervezetként, nem aláírója az egyezménynek, és e terület szabályozására csak rendeletet alkotott.

Urbán György elmondta: az utóbbi jogszabály a bécsi szabályozáshoz képest annyiban jelent könnyítést, hogy a közösségen belül nem kötelező az államjelzés feltüntetése, tehát a külön "H"-betűs matrica felragasztása, ha a rendszámtáblán már az uniós zászló szerepel.

Közlése szerint ugyanis az unióban a rendszámtáblán az adott ország betűjelzését az EU zászlója alatt tüntetik fel.

Nem indokolt a jelenlegi, hat karakteres, alapesetben három betűből és három számból álló jelzés megváltoztatása sem - tette hozzá.

Ausztriában 2002 novemberében vezették be az európai uniós normáknak megfelelő rendszámtáblát, és olyan nagy volt az igény, hogy hét hónappal később 720 ezer, nagyjából minden nyolcadik jármű viselte az uniós zászlóval ellátott azonosító jelzést.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek