Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Aktív a johannita rend nyolcvanéves magyar tagozata

Budapesten tartja éves gyűlését péntektől a johannita segítő szolgálatok együttműködési fóruma; a tanácskozás helyszínéül azért választották a magyar fővárost, mert a rend magyar tagozata az idén ünnepli fennállásának 80., míg segélyszervezete, a Johannita Segítő Szolgálat működésének 15. évfordulóját - jelentették be a szervezetek vezetői a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-05-07 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:31.865474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközi jog három lovagrendet ismer el: a római katolikus Máltai és Szent Sír rendet, valamint a protestáns Johannita rendet - olvasható az eseményre összeállított írásos tájékoztatóban.

A Jeruzsálemi Keresztelő Szent Jánosról elnevezett Ispotályos Lovagrend a reformáció idején vált két ágra, protestáns irányzata a mai, 905 éve létező johannita rend. A magyar johanniták ma a német rendtartomány keretei között, a magyar tagozatban tevékenykednek.

A szervezet működésének középpontjában a templom és az ispotály, továbbá az iskolaügy áll, célja elsősorban protestáns intézmények támogatása. A JOIN tizenkét országban 24 ezer főállású és több mint 70 ezer önkéntes segítőt tömörít.

A JOIN tizenkét segítő szolgálat laza szövetsége, amelyhez hamarosan csatlakozik Svédország és az angol rend is - mondta a sajtótájékoztatón Peter Brown, a fórum (Johanniter International - JOIN)soros elnöke. Peter Brown munkájuk szempontjából is mérföldkőnek nevezte az Európai Unió május 1-jén bekövetkezett bővítését, utalva arra, hogy Magyarország mellett a szintén most csatlakozott Máltán és Cipruson is jelentős a rend tevékenysége. Reményét fejezte ki, hogy az unión belül szorosabbá válik a különböző szervezetek kapcsolata.

Karitatív, szociális feladataik mellett a fórum vezetői fontos feladatnak nevezték az elsősegélynyújtás európai szabványosítását, jelezve: Európában csak Magyarországon, Németországban és Ausztriában kötelező elsősegélynyújtási vizsgát tenni a járművezetői jogosítvány megszerzéséhez, Angliában például ez nincs így.

Porcsalmy László, a Johannita Segítő Szolgálat elnöke elmondta, hogy a rendnek jelenleg 112 magyar tagja van, közülük 40-50 Magyarországon, a többiek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban élnek. Tagjaik három altagozatba (Kárpát-medencei, nyugat-európai, tengeren túli) szerveződtek.

A szolgálatnak mára 11 helyi szervezete van: hét Magyarországon, egy-egy pedig a Felvidéken, Kárpátalján, Székelyföldön és a Partiumban.

Porcsalmy László utalt arra, hogy egykor például Zrínyi Miklós is a johannita rend tagja volt, míg jelenleg többek között Tőkés László református püspököt, valamint Varga Mihály és Németh Zsolt fideszes politikusokat is soraikban tudhatják. Utóbbi két személyiség tagsága kapcsán megjegyezte, sok esetben ez inkább a hátrányukra válik, mint előnyükre.

Beszámolt arról, hogy a legutóbbi kormányváltás után megvonták állami támogatásukat. Közlése szerint a 2001-2002-es költségvetésben még 10-10 millió forintot különítettek el számukra.

Elmondta továbbá, hogy jelenleg két fő programjuk van: a Kárpátalja javára összegyűlt több mint 8 millió forintból három iskola és két református parókia teljes felújítását tudják elvégezni, Nógrád megyében pedig ifjúsági tábort hoznak létre, amely sátortáborral már az idén augusztusban megnyitja kapuit.

A pénteken megkezdődött és vasárnap istentisztelettel záruló budapesti tanácskozásra Németországból, Ausztriából, Lettországból, Olaszországból, Svédországból és Hollandiából érkeztek résztvevők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek