Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újdelhi nem tárgyal Iszlámábáddal

Újdelhi nem tartja lehetségesnek, hogy Atal Behari Vadzspaji indiai kormányfő - június elején, egy Kazahsztánban tartandó konferencia alkalmából - a kasmíri válságról tárgyaljon Pervez Musarraf pakisztáni elnökkel.


Dátum: 2002-05-28 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:30.144368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter kedden ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a két ország közötti igen feszült viszony ellenére nem merült fel a diplomáciai kapcsolatok megszakítása.

Az újdelhi diplomácia vezetője órákkal azt követően nyilatkozott, hogy Pakisztán újabb rakétakísérletet hajtott végre, miközben megfigyelők attól tartanak, háború robban ki a két nukleáris fegyverrel rendelkező vetélytárs között.

Szingh hangsúlyozta: India továbbra is ragaszkodik a korábban meghirdetett politikájához, amelynek értelmében nem alkalmaz elsőként atomfegyvert.

Az indiai külügyminiszter reagált Musarraf pakisztáni elnök hétfői beszédére is, amelyben azt mondta: jóllehet hazája nem akar háborúba bonyolódni Indiával, ha támadás éri, felkészülten védekezik. Az indiai külügyminiszter veszélyesnek és kiábrándítónak minősítette a kijelentést. Veszélyes állítása szerint azért, mert "megfontoltan színészkedő", és további feszültséget okoz, ahelyett, hogy csökkentené azt. Kiábrándító azért, mert a pakisztáni elnök olyan korábbi ígéreteket ismételt meg, amelyek azóta sem teljesültek.

Musarraf ez év januárjában, az újdelhi parlamentet ért decemberi muzulmán szélsőséges támadást követően jelentette be, hogy véget vetnek a terroristák tevékenységének Pakisztánban.

A szemben álló felek között legutóbb azért keletkezett feszültség, mert május 14-én iszlám szélsőségesek a vitatott hovatartozású Kasmír határvonalánál - pakisztáni területről - betörtek az indiai fegyveres erők egyik táborába, s a tűzharcban 34 ember életét vesztette.

Kapcsolódó elemek