Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csődben a miskolci kohászat: Az MSZP-s alpolgármesternő szerint a polgároknak nincs joguk kormányzati segítséget kérni

Miskolc szocialista vezetése magára hagyta az egyre kilátástalanabb helyzetbe került diósgyőri kohászatot, Szűcs Erika alpolgármester pedig egyértelműen kijelentette, hogy nincs szüksége a városnak erre az iparágra, ezért neki távoznia kell posztjáról" - közölte rendkívüli sajtótájékoztatón az ellenzéki frakció vezetője pénteken.


Dátum: 2004-05-07 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:32.931357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az ezen a héten megtartott közgyűlésen egyértelműen kiderült, hogy Miskolc szocialista vezetése magára hagyta az egyre kilátástalanabb helyzetbe került diósgyőri kohászatot, Szűcs Erika alpolgármester pedig egyértelműen kijelentette, hogy nincs szüksége a városnak erre az iparágra, ezért neki távoznia kell posztjáról" - szögezte le Juga György.

Az előzményekről szólva a politikus elmondta: a felszámolás alatt álló és termelését február óta szüneteltető diósgyőri kohászati cég megmentése érdekében az önkormányzat ellenzéki Összefogás-Fidesz-MDF frakciója azt kezdeményezte, hogy a közgyűlés közvetlenül forduljon a miniszterelnökhöz, ezt a helyi önkormányzatokról szóló 1990-es törvény teszi lehetővé.

"A jogszabály értelmében a közgyűlés élhet az úgynevezett felterjesztési joggal, és akár a miniszterelnökhöz közvetlenül is fordulhat a lakossági érdekek védelme érdekében az önkormányzatot érintő bármely ügyben, márpedig a kohászat ügye szerintünk ilyen" - tette hozzá.

A szocialista városvezetés javaslatunkat egészen egyszerűen lesöpörte, ebből egyértelműsítjük, hogy "még kérdezni sem mernek a saját kormányuktól" - mondta Juga György.

A közgyűlésen Káli Sándor polgármester arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egyebek mellett azt közölte vele, hogy a minisztérium "több csatornán keresi a megoldást a foglalkoztatási gondok megoldására".

A polgármester mindezek ismeretében arra kérte az ellenzéki frakciót, hogy "vonja vissza javaslatát", ugyanis az oka fogyottá vált, hiszen a szakminiszter levelében a gondok orvoslását ígérte.

Az ellenzéki frakció ezt azonban nem tette meg, miután itt nem csupán foglalkoztatási gondokról, hanem a kohászat, egy iparág sorsáról van szó - tette hozzá Juga György.

"Ugyanakkor megdöbbentett bennünket, az, hogy a közgyűlésen Szűcs Erika alpolgármester kinyilvánította, szerinte nincs erkölcsi alapja a miskolciaknak a kormány támogatását kérni a piacképtelen kohászat megmentése érdekében. Úgy véljük, hogy mind a városvezetés, mind pedig a munkaügyi minisztérium már csak potenciális munkanélkülieket lát Diósgyőrben, és nem egy, a termelését újra indítandó gyárat" - hangsúlyozta az ellenzéki frakció vezetője, hozzátéve - Szűcs Erika alpolgármesternek le kell mondania, nem lehet tagja a miskolci városvezetésnek olyan, aki szerint nincs szükség a diósgyőri kohászatra.

Szűcs Erika hazugságnak, rágalomnak minősítette a Fidesz vádjait, mint mondta jegyzőkönyv és hangfelvétel is bizonyítja az ellenzék állításának ellenkezőjét.

"Arról beszéltem, hogy a kohászat egy vertikum, az alapanyag-gyártástól a feldolgozásig öleli fel az ágazatot, és amennyiben piacképes termékeket gyárt, tovább kell működtetni.

Jelenleg is folynak tárgyalások szakmai befektetőkkel, ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az esetleg utcára kerülő dolgozók ellátása, foglalkoztatása megoldódjék. És ebben a kormány partner".

A több mint két évszázados múltú diósgyőri kohászati cég vezetése április végén egy munkásgyűlésen jelentette be: jogerősen megkezdődött a társaság felszámolása, miután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elrendelte.

Korábban a menedzsment azt közölte: "megítélésük szerint megpecsételődött az iparág sorsa Diósgyőrött".

A kohászati gyár ezerszáz embernek adott munkát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek