Mert az MTI alázatosan jelenti?
A magyar médiaviszonyokat jól tükrözi, hogy azon a nyilvános rendezvényen, amelyről a Hír Televízió munkatársait a szocialisták jogellenesen kitiltották, információink szerint az MTI munkatársai végig bent maradhattak, ezzel is igazolva azt a tapasztalatot, hogy a nemzeti hírügynökség jelenleg ideiglenes "szocialista fennhatóság" alatt áll - szögezi le a Magyar Polgári Média Egyesület közleményében.
Dátum: 2004-05-07 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:33.618204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Magyar Polgári Média Egyesület megdöbbenéssel értesült arról, hogy Varjú László MSZP-s országgyűlési képviselő Horn Gyula lakossági fórumáról kitiltotta a Hír Televízió munkatársait.
A Magyar Polgári Média Egyesület mindig tisztában volt azzal, hogy a szocialisták semmilyen jogsértésről nem riadnak vissza, ha a hatalom megszerzéséről van szó. Még kevesebb az illúziónk az izraeli kampánytanácsadó, Ron Werber gyűlöletre uszító tanácsainak ismeretében, amelyek szerint a szocialistáknak a kampány alatt nem szabad figyelembe venni a normákat.
Azzal, hogy Varjú László MSZP-s országgyűlési képviselő kitiltotta a Hír Televízió munkatársait egy nyilvános rendezvényről, álláspontunk szerint megsértette a Magyar Köztársaság Alkotmányának a jogállamiságra, a közérdekű adatok nyilvánosságára és a sajtószabadságra vonatkozó követelményét, az adatvédelmi törvénynek a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályait, valamint semmibe vette a Hír Televízió nézőinek a Médiatörvény által deklarált tájékozódási jogát és a Hír Televízió, mint műsorszolgáltató jogosultságát arra, hogy az információkat és véleményeket szabadon továbbíthassa. A hatályos szabályozás értelmében Varjú Lászlónak e cselekedet elkövetéséhez nem volt joga.
Az Alkotmány, két fontos - köztük egy 2/3-os - jogszabály, valamint az Alkotmánybíróság vonatkozó gyakorlatának a semmibe vétele egy országgyűlési képviselőtől különösen súlyos és tudatos jogsértésnek, mérhetetlen arroganciának és cinizmusnak tekinthető.
A magyar médiaviszonyokat jól tükrözi, hogy azon a nyilvános rendezvényen, amelyről a Hír Televízió munkatársait a szocialisták jogellenesen kitiltották, információink szerint az MTI munkatársai végig bent maradhattak, ezzel is igazolva azt a tapasztalatot, hogy a nemzeti hírügynökség jelenleg ideiglenes "szocialista fennhatóság" alatt áll.
Budapest, 2004. május 6.
Magyar Polgári Média Egyesület