Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sikkasztás gyanúja miatt hallgatták ki a K and H Equities kereskedésvezetőjét

T. Róbertet, a K and H Equities kereskedésvezetőjét sikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki kedden a rendőrség - tájékoztatott pénteken az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) vizsgálati főosztályvezetője.


Dátum: 2004-05-07 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:34.038419, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyanú szerint az ügy másik gyanúsítottjának, Csuka Lászlónak, a K and H Equities volt vezérigazgatójának utasítására T. Róbert 2003. júniusában a Betonút Rt. számlájáról a tulajdonos hozzájárulása, engedélye és tudta nélkül több mint hárommilliárd forint értékű befektetési jegyet értékesített - közölte Papp Csaba alezredes. A gyanúsított vallomást nem tett, szabadlábon védekezik - tette hozzá.

Közölte azt is: a brókerbotránynak jelenleg 16 gyanúsítottja van.

Mint ismert, Csuka László felesége az a Fenyővári Noémi, aki korábban László Csaba volt pénzügyminiszter kabinetét vezette töltötte be és ugyanakkor az Eximbannak felügyelőbizottsági tagja is volt. Különös egybeesés, hogy Farkas Istvánnak, az Eximbank egykori vezérigazgatójának Medgyessy a napokban kínálta fel a PSZÁF elnöki posztját.

Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója múlt hét pénteken elmondta: a rendőrség több milliárd forintos sikkasztás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Csuka Lászlót, a K and H Equities volt vezérigazgatóját.

"A K and H Equities volt vezérigazgatója többmilliárdos sikkasztásnak a társ tettese, amit Kulcsár Attilával együtt követett el még 2003. június 17-én" - mondta Garamvölgyi László. Hozzátette: a gyanú szerint Csuka László és Kulcsár Attila, a K and H Equities többmilliárdos sikkasztással gyanúsított volt brókere a Betonút Rt. értékpapír számlájáról utalt át különböző összegeket jogtalanul.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek