Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentik Juhász Ferencet - Lopás miatt elítélték a megbízott cég vezetőjét?

Csampa Zsolt országgyűlési képviselő feljelenti a honvédelmi minisztert, mert állítása szerint, Juhász Ferenc félrevezette a honvédelmi bizottságot és az országgyűlést is, az AN-26-os katonai szállítógép beszerzésének ügyében - értesült a HírTV. Az MDF-es politikus szerint a miniszter tudta hogy az adásvétellel megbízott szolnoki cég vezetője Veres Istvánt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték lopás, illetve köz- és magánokirat hamisítása miatt.


Dátum: 2004-05-07 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:36.341372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ötszörös áron

A szakértők szerint Juhász Ferenc vezette honvédelmi minisztérium a 24 éves gépet a piaci ár 5-szöröséért vette meg. A vásárlással megbízott szolnoki székhelyű Specimpex Kft. azonban nem az ukrán 410-es számú ukrán állami vállalattól, mint ahogy korábban mondták, hanem egy ciprusi off-shore cég közvetítésével vette meg a gépet Ukrajnától. Az egyébként 50 millió forintos, - a katonai felszerelésekkel kibővítve 360 millió forintos szállítógépre kiadott 600 millió forint közpénz, így a limassoli Parkwoods és a Veres István vezette Specimpex ölébe landolt.

Érdekes tény, hogy a repülő vásárlást úgy bízta a HM a szolnoki cégre, hogy az nem rendelkezik NATO beszállító engedéllyel, miközben a szaktárcának külön beszerzési osztálya van. Mindemellett a megbízói szerződést úgy kötötte meg Juhász Ferenc Veres Istvánnal, hogy a volt ezredes ellen a fővárosi katonai ügyészség 2 jogerős ítéletben 1 év 6 hónap börtönbüntetést rótt ki.

A súlyos ítéletet is súlyosbították

Albert Viktor a Fővárosi Bíróság sajtóreferense elmondta: "Veres Istvánt a bíróság első fokon lopás, egyedi azonosítójel meghamisítása büntettében, valamint közokirat és magánokirat hamisításban találta bűnösnek, ezért halmozati büntetésül 1 év 6 hónap, 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és lefokozásra ítélte. Ehhez képest a Fővárosi Ítélőtábla annyiban súlyosbította az ítéletet, hogy az előző ítéleten túlmenően 100 ezer forint pénzmellékbüntetésre is ítélte. Ezt az ítélet 2002. május 13-án született első fokon a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán és a Fővárosi Ítélőtábla 2004 január 20-án hozta meg a jogerős ítéletet."

A Hír Tv birtokába került dokumentumok szerint, Veres István ítéletének súlyosbítása, illetve lekofokozása ellenére kapta meg az Ancsa névre keresztelt repülőgép beszerzését. A minisztérium kommunikációs igazgatója Matyucz Péter állítja: Juhász Ferencnek nem volt információja a bírósági fejleményekről. Keller László közpénzügyi államtitkár sem talált semmi kivetni valót az adásvételből. Az ellenzék szerint a felelősséget nem lehet elhárítani.

Juhász és Keller felelőssége

Csampa Zsolt MDF-es képviselő, a honvédelmi bizottság tagja elmondta: "Hát én ezt megdöbbenéssel hallom, ezek után Juhász Ferenc honvédelmi miniszter úr, Hollósi Nándor főtanácsadó úr és Keller László közpénzügyi államtitkár úr felelőségét is felveti, miután tudjuk, hogy ez az ügy több hónapja göngyölödik, és mindig azt mondták, hogy minden rendben van."

Csampa Zsolt szerint Juhász félrevezette a honvédelmi bizottságot és az országgyűlést is, ezért Polt Péter legfőbb ügyésznél feljelentést kezdeményeztek. Veres István nem kívánt nyilatkozni a Hír Tv-nek.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek