Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ecevit: nem mondok le

Bülent Ecevit török miniszterelnök kedden személyesen is megerősítette: a megrendült egészségi állapotára hivatkozó felhívások ellenére nem mond le tisztségéről és kormánya a két év múlva esedékes parlamenti választásokig hivatalban marad.


Dátum: 2002-05-28 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:30.459559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ecevit erről ankarai sajtóértekezletén beszélt. A politikus először tartott ilyen tájékoztatót azóta, hogy bordatörés és a bal lábán kezdődő trombózis miatt május 17-én 10 napra kórházba szállították. Ecevit hétfőn elhagyhatta a kórházat, kedden azonban - tanácsadói által "rutinjellegűnek" minősített - felülvizsgálatra egy órára ismét felkereste a gyógyintézményt.

Ecevit sajtóértekezletén hangsúlyozta: a lábadozás időszaka alatt is mindent elkövet azért, hogy el tudja látni hivatali teendőit, kormánya pedig a két év múlva esedékes választásokig hivatalban marad, vagyis nem lesznek előrehozott választások.

A kedden 77. életévébe lépő politikus betegsége a török sajtóban olyan találgatásokat váltott ki, hogy Ecevit le fog mondani. Ellenzéki pártok kétségbe vonták, hogy a politikus képes ellátni a tisztségével járó feladatokat és előrehozott választásokat szorgalmaztak. Ezekkel azonban határozottan szembehelyezkedett a három párt alkotta török kormánykoalíció. A három éve hivatalban lévő Ecevit-kabinet az elmúlt évek egyik legszilárdabb török kormányának bizonyult. A miniszterelnök betegsége olyan félelmeket keltett Ankarában, hogy esetleg hatalmi űr alakul ki, amely alááshatja a gazdasági reformokat.

Kapcsolódó elemek