A The Washington Post a budapesti Dresch Quartet virtuozitását dicséri
A dzsesszt a népzenével ötvöző Dresch Quartet virtuozitását méltatja a The Washington Post pénteki számában. A cikk szerint az együttesalapító, zeneszerző Dresch Mihály a dzsessz mai Bartók Bélájának tekinthető. A magyar népi dallamokat a hagyományos dzsesszel finoman vegyítő zenéjének varázsa van. Az alapdallamok egyszerre hangzanak ismerősnek és idegennek, és mégis pontosan a hangzás univerzalitása az, ami a vonzerőt gyakorolja.
Dátum: 2004-05-07 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:37.397710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cikket jegyző Grace Jean szerint az együttes a washingtoni magyar nagykövetségen az európai uniós csatlakozás ünneplésének jegyében tartott előadásában arról a virtuozitásról tett tanúságot, amelyet minden amerikai dzsessz együttestől elvár a közönség: tornádófutamok, magas színtű technikai tudás, merész improvizációs készség és színes, "kaméleonszerű" hangzás. Dresch szaxofonja olykor az oboa hangjait varázsolta elő, néha trombitának tűnt, míg Kovács Ferenc hegedűjén buja szaxofonhangokat utánzott, olykor pedig rézfúvósokra emlékeztető hangokat csalt ki a húrokból - írta a lap.
A műsor második felében többször beszállt a zenészek közé szaxofonjával Anthony E. Nelson, a District of Columbia Egyetem hallgatója, a végén pedig az utolsó negyedórára, egy kis bluesra piros-fehér elektromos gitárjával Simonyi András nagykövet is, aki jó harminc éve már zenélt együtt Baló Istvánnal, a Dresch Quartet dobosával.
MTI - fideszfrakcio.hu