Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki foglyok megkínzása, olyan botrány, amely Istent is sérti

Giovanni Lajolo érsek, a Vatikán külügyminisztere az iraki foglyok kínzását olyan botránynak nevezte, amely egészen Istenig ér. A római kúria államközi kapcsolatok vezetője szerint a fogolykínzás sérti magát a mennyei atyát is. Az ember elleni erőszak Isten elleni vétek is, aki a saját képére teremtette meg az embert - nyilatkozta a főpap az olasz közszolgálati televíziónak.


Dátum: 2004-05-07 20:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:38.781452, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lajolo érsek határozottan elítélte a brutalitásnak ezeket a megnyilvánulásait, amelyek ellentmondanak a legalapvetőbb emberi jogoknak és radikálisan ellentmondanak a keresztény erkölcsnek. A botrány csak még súlyosabb, ha ezeket a tetteket keresztény emberek követték el.

A Vatikán külügyminisztere reményét fejezte ki, hogy Irak mihamarabb visszanyeri szuverenitását és függetlenségét, s az országot egy olyan törvényes iraki vezető irányítja majd, amelyet maga az iraki nép ismer el. Lajolo érsek egyben szorgalmazta az ENSZ meghatározó szerepét e folyamatban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek