Történelmi hadijáték Komáromban
A Monostori roham elnevezésű történelmi hadijátékkal elevenednek fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményei szombaton Komáromban, a Monostori erődben.
Dátum: 2002-05-29 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:31.095392, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség rendezvénye az Élő magyar hadtörténelem című rendezvénysorozatba illeszkedik.
A hadijáték kapcsán a házigazda Monostori Erőd Hadkultúra Közhasznú Társaság sajtóreferense, Tímár Ágnes elmondta: a múlt eseményei magyar, cseh és lengyel hagyományőrző katonai csoportok közreműködésével elevenednek meg.
Mint hangsúlyozta, Komárom a szabadságharc fontos helyszíne volt. Hónapokon keresztül térségében húzódott a főhadszíntér, s négy olyan jelentős ütközet is lezajlott falai alatt, amelyek komolyan befolyásolták a hadjáratok, sőt, az egész szabadságharc kimenetelét.
A szombati történelmi bemutatón láthatja a közönség, milyen is volt a fergeteges lovasroham, a gyalogsági szuronyroham és a gyalogság futótüze, a védelmi négyszög, vagy éppen a tüzérek támadása.
Az év során további hasonló látványosságokkal fogadja az erőd az érdeklődőket, emellett folytatódik a páratlan szépségű és értékű, a világörökség része címre is pályázó egykori katonai objektum felújítása.