Szobrot állítottak Németh László írónak Lakiteleken
Felavatták Németh László író bronz mellszobrát szombaton a lakiteleki népfőiskola udvarán kialakított Nemzeti Panteonban.
Dátum: 2004-05-08 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:44.651615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lantos Györgyi csongrádi szobrászművész alkotása Illyés Gyula költő és Sinkovits Imre színművész szobra mellett a harmadik emlékmű, amely helyet kapott a XX. század kiemelkedő magyar személyiségeinek emlékparkjában.
Az avatóünnepségen Füzi László, a Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztője méltatta Németh László irodalmi munkásságát és humanizmusát.
MTI - fideszfrakcio.hu