Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csatlakozás veszteseivé váltak a romák

Az európai uniós csatlakozás vesztese a roma társadalom - jelentette ki Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke szombaton Zalaegerszegen, egy, a cigányság integrációjával foglalkozó konferencián.


Dátum: 2004-05-08 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:44.969986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet Zala megyei elnöke az MTI-nek nyilatkozva a kormány felelősségéről beszélt.

A romák egyre inkább úgy érzik, hogy a kormány nem tett semmit felemelkedésük, esélyegyenlőségük megteremtése érdekében, és az uniós csatlakozásra sem készítette fel őket - mondta Vajda László.

A romák főleg azt remélik Magyarország európai uniós tagságától, hogy javul lakáshelyzetük, könnyebben juthatnak munkához és emelkedhet képzettségük is - közölte.

Vajda László azt mondta, hogy szükségesnek tartja egy olyan kollégiumi hálózat kiépítését, amelyben az általános iskolás roma gyerekek nemcsak megfelelő szintű oktatást kapnának, hanem behozhatnák a hátrányos helyzetből származó egyéb lemaradásukat is, vagyis tudnának tisztálkodni, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez is hozzájutnának.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek