Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezer új kollégiumi férőhely helyett drasztikus áremelés?

A kollégiumok által nyújtott szolgáltatástól és az ágyak számától függően a jelenlegi 4550 forint helyett 6370-től akár közel 11 ezer forintig terjedő összeget is kérhetnének a diákoktól a szobákért egy, a szaktárcánál készült, az MTI birtokába került tervezet szerint. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) mindenfajta emelést elutasít.


Dátum: 2004-05-09 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:45.895903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jelenleg maximum 4550 forintot kérhetnek a kollégiumok a hallgatóktól, a jövőben a 91 ezer forintos normatíva 7-12 százaléka, azaz 6370-10920 forint lehetne az elkérhető összeg. A kormányrendelet módosításáról szóló, felsőoktatási intézményi forrásból az MTI-hez került belső tervezetben az szerepel: "az intézmények a szabályzatukban az intézmény kollégiumaira egységesen meghatározott elvek (a szolgáltatás színvonalát leíró paraméterek)alapján a hallgatói normatíva 7-12 százaléka között, szolgáltatásarányosan differenciálva állapíthatják meg a kollégiumi díj mértékét". A kollégiumi díj megállításakor szempont lenne az egy helyiségben lévő ágyak száma, a férőhely létesítése, illetve felújítása óta eltelt idő, s tartozik-e önálló vizesblokk a helyiséghez.

Például az egy- és kétágyas, tíz éven belül létesített belső vizes blokkal rendelkező kollégiumi szoba a csaknem 11 ezer forintos kategóriába tartozna. Ugyanez a kategória külső vizes blokkal 8190 forintba kerülne a minisztériumi anyag szerint. A négy- vagy több ágyas kollégiumi szobák - akár tíz éven belül, akár annál régebben létesítették, újították fel - belső és külső vizesblokk esetén egyaránt 6370 forintba kerülnének. Szintén a legalacsonyabb árkategóriába tartoznának a háromágyas, tíz évnél régebben létesített, vagy felújított belső, illetve külső vizes blokkal, kortól függetlenül.

Szántó Gabriella, az oktatási tárca sajtófőnöke az MTI kérdésére elmondta: a minisztériumban nincs elfogadott anyag a témában.

Barthel-Rúzsa Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke az MTI kérdésére elmondta: a kollégiumok jelenlegi, némely esetben kritikán aluli állapota mellett a HÖOK elutasít mindenfajta kollégiumi térítési díjnövelést. "A hallgatók már így is többet fizetnek, mint az európai uniós csatlakozásunk előtt ilyen állapotú kollégiumi férőhelyekért indokolt lenne" mondta. Hozzátette: a kollégiumok fenntartói már a jelenlegi szabályozás szerint is beépíthetik a kollégiumi térítési díjba a többletszolgáltatásokért beszedett összeget. Barthel-Rúzsa Zsolt elmondta: a jelenleg az alapszolgáltatásokért kérhető 4550 forinton túl szedhettek pénzt a diákoktól, ha például internet hozzáférést biztosítottak a szobában. A HÖOK nem tartja indokoltnak, hogy kétszer "megadóztassák" a hallgatókat többletszolgáltatások nyújtása címén. A tervezett módosítás a HÖOK szerint abba az irányba hat, hogy az államilag fenntartott kollégiumok nem lesznek kelendőek a hallgatók számára, akik majdnem annyi kollégiumi térítési díjat fizetnének egy államilag fenntartott férőhelyért, mint ha államilag nem támogatott kollégiumban laknának, hiszen ott jogosultak lennének lakhatási támogatásra. "A HÖOK őszintén reméli, hogy a minisztériumnak nem a jelenleg meglévő 46.000. férőhely ellehetetlenítése áll szándékában a javasolt módosítással, azonban a tervezet szerint felvázolt struktúrában erre mindenképpen nagy az esély" - közölte a hallgatói szervezet vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek