Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jóváhagyott kínzások

Az amerikai védelmi minisztérium hagyta jóvá azokat a kemény módszereket, amelyeket a guantanámói támaszponton őrzött foglyok vallatásakor alkalmazhattak a kihallgatók - írta a The Washington Post.


Dátum: 2004-05-09 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:46.828329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai lap vasárnapi számában adott hírt arról, hogy a Pentagon és az amerikai igazságügyi minisztérium legmagasabb szintjén fogadták el 2003 áprilisában az engedélyezett kemény módszerek listáját. A mintegy húsz engedélyezett kemény vallatási technika között olyanok szerepelnek, mint a normális alvás megvonása, a foglyok kitétele hőségnek és hidegnek, vagy az érzékszervek elleni támadások: hangos zene, illetve éles fény. A lap honlapján olvasható cikk hangsúlyozta, az előírások között szerepel, hogy a fizikai és pszichikai nyomás eszközeinek alkalmazásához mindig magas rangú Pentagon tisztségviselő, egyes esetekben a védelmi miniszter jóváhagyása szükséges. A kihallgatóknak bizonyítaniuk kell, hogy katonai szempontokból van szükség ezekre az eszközökre. Ha engedélyezik alkalmazásukat, megfelelő orvosi felügyeletet kell biztosítani. A lapnak névtelenül nyilatkoztak olyan jogászok, akik részt vettek a lista összeállításában. Ők elmondták, a cél az volt, hogy megtalálják a nyomás fokozásának törvényes útját. "Valamivel szabadabb kezet akartunk kapni annál, mint ami egy amerikai börtönben lehetséges, de nincs szó kínzásról" - fogalmaztak. A The Washington Post védelmi és titkosszolgálati forrásokból úgy értesült, hogy hasonló eszközöket engedélyeztek "a különösen értékes iraki foglyokkal", azaz azokkal az emberekkel szemben, akiket terrorizmussal gyanúsítottak, vagy azzal, hogy tudomásuk van a lázadók katonai akcióiról. A lap szerint egyelőre nem tudni, hogy a Bagdad környéki Abu Garib börtön esetében jóváhagyták-e az ilyen módszerek alkalmazását. Emellett egyes Pentagon tisztviselők elismerték, bizonyos körülmények között engedélyezett, hogy a vallatásnál meztelenre vetkőztessék a foglyokat, a hadsereg szóvivői viszont ezt tagadták a lapnak. A The Washington Post egy nappal korábban megszólalta az egyik amerikai katonai rendőrnőt, aki ellen vizsgálat indult az iraki foglyokkal szembeni visszaélések miatt. Sabrina D. Hartman a lapnak adott írásos nyilatkozatában azt hangsúlyozta: a börtönben szolgálatot teljesítő katonai rendőröknek az volt a feladatuk, hogy tegyék pokollá a foglyok életét, törjék meg őket kihallgatás előtt. Hartman szerint ilyen utasítást a katonai titkosszolgálat tisztjeitől, a helyszínen tevékenykedő CIA ügynököktől, illetve a kihallgatásokat végző szerződéses polgári alkalmazottaktól kaptak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek