Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt a Kreml-barát csecsen elnök

Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök vasárnap életét vesztette egy grozniji merényletben, amely beárnyékolta a Győzelem napjának ünneplését Oroszország-szerte.


Dátum: 2004-05-09 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:48.037085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vlagyimir Putyin elnök éppen azt új ellenség, a nemzetközi terrorizmus elleni összefogást sürgette Moszkvában, a Vörös téri díszszemlén, amikor a grozniji Dinamo stadionban rendezett ünnepségen a díszvendégek tribünje alatt robbantott pokolgép négy embert megölt és 42-t megsebesített. Súlyosan megsebesült Valerij Baranov vezérezredes, az észak-kaukázusi egyesített hadseregcsoport parancsnoka, akin műtétet hajtottak végre, és megsérült Eli Iszajev államtanácsi elnök is. Az NTV csatorna pánikszerűen menekülő, részben sérült embereket mutatott a megrongálódott tribünön, miközben fegyverropogás hallatszott. Csecsen biztonságiak közölték, hogy meghiúsítottak egy második robbantást, és elfogták a merénylet öt feltételezett résztvevőjét.

Nyomban a grozniji merénylet után Putyin moszkvai veteránok előtt megfogadta, hogy a terroristák nem kerülhetik el a megtorlást. Az orosz elnök a terroristák közé sorolja a csapatai által Groznijból 2000-ben elűzött Aszlan Maszhadov csecsen szakadár elnököt is, akinek elfogása érdekében az utóbbi hetekben különleges hadművelet folyt.

Kadirov 1996-ban muftiként részt vett az első csecsenföldi háborút lezáró békekötésben, miután dzsihádra (iszlám szent háborúra) hívta fel népét. A Putyin által indított második csecsen háború idején azonban már a Kreml oldalán állt, amely rá építette stratégiáját a rebellis kaukázusi tagköztársaság pacifikálására. Kadirovot, aki a szeparatista felkelők fő célpontjává vált, tavaly októberben csecsen elnökké választották.

Putyin csecsenföldi intervenciója, amely 2000-ben hozzájárult elnökválasztási győzelméhez, mára gyenge pontjává vált, mert a felkelők ellenállását nem sikerült megtörni, sem a nekik tulajdonított terrormerényleteket meggátolni. Kadirov utódát nehéz lesz megtalálni, mert klánja nem egységes - vélték elemzők. A Kreml közölte, hogy a csecsen elnöki funkciót ideiglenesen a fiatal Szergej Abramov miniszterelnök vette át.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek