Koncentrációs tábor felszámolására emlékeztek Ausztriában
Tizenkétezren vettek részt vasárnap az ausztriai mauthauseni koncentrációs tábor és altáborainak 59 évvel ezelőtti felszabadulása alkalmából tartott megemlékezésen a Linz mellett kialakított emlékhelyen.
Dátum: 2004-05-09 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:48.627340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbiaknál komolyabb biztonsági intézkedések közepette tartott megemlékezésen a bécsi kormányt Ernst Strasser néppárti belügyminiszter képviselte. Rajta kívül jelen voltak a parlament, az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, az antifasiszta szervezetek, az egykori foglyok képviselői. A Soha többé! és Soha nem feledjük! jelmondatokkal tartott megemlékezés szónokai felidézték, hogy a II. világháború idején a nácik 29 országból mintegy 200 ezer embert, közöttük magyarokat zártak a mauthauseni koncentrációs táborba és annak altáboraiba, ahol a foglyok fele meghalt. A mauthauseni tábort és altáborait az amerikai csapatok szabadították fel 1945 májusában.
MTI - fideszfrakcio.hu