Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az európai választás hitünkről, elkötelezettségünkről és magyarságunkról is szól

Ha hiszünk a magyarság lelkében, akkor Európa lelkében is fogunk tudni hinni - mondta Martonyi János volt külügyminiszter a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén, vasárnap a Városligetben.


Dátum: 2004-05-09 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:49.904769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A június 13-i választás a hitünkről, hitelünkről, elkötelezettségünkről, magyarságunkról, sikereinkről szól" - fogalmazott Martonyi János, a Fidesz Szabad Európa Központjának vezetője. A volt külügyminiszter hangsúlyozta: Európa csak akkor lesz sikeres Magyarországgal, ha vállaljuk magunkat, nemzeti jelképeinket, nemzeti címerünket. Martonyi János azt mondta, hogy a magyar EU-tagság közös munka eredménye. Hozzátette: egyetlen pártra vagy politikusra sem volt szükség ahhoz, hogy "bevigyen, magával vigyen minket Európába". Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vendégként felszólaló elnöke kiemelte: Európának támogatnia kell a nemzetek identitástudatának megőrzését és megújítását, "mert csak így lehet elérni, hogy a többségek és a kisebbségek is otthonuknak érezhessék Európát". A szlovákiai magyar politikus hangsúlyozta: az MKP az egyetlen kisebbségi párt Európában, amely önálló listát állít az EP-választásokon. Az MKP elnöke leszögezte: bízik abban, hogy Magyarország EU-tagsága garantálja, "soha egy európai nemzettel se történhessen meg, ami a magyarokkal 1918 után történt Trianonban". "A szlovákiai magyarság számára a XX. század a túlélésé volt, a XXI. század viszont az építkezésé lesz" - jelentette ki Bugár Béla. Elmondta: a szlovákiai magyarok elsősorban azt a kapcsolatrendszert nyújthatják Európának, ami Magyarországot Szlovákiához és viszont fűzi. Kitért arra is, hogy az európai intézmények mintha tartanának a kisebbségi kérdéstől, pedig - mint mondta - valamennyiünk érdeke megőrizni a kulturális és nyelvi sokszínűséget.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek