Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Merényletben meghalt a Kreml-barát csecsen elnök

Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök vasárnap életét vesztette egy grozniji merényletben, amely beárnyékolta a Győzelem napjának ünneplését Oroszország-szerte. Vlagyimir Putyin elnök éppen az új ellenség, a nemzetközi terrorizmus elleni összefogást sürgette Moszkvában, a Vörös téri díszszemlén, amikor a grozniji Dinamo stadionban rendezett ünnepi koncerten a díszvendégek tribünje alatt robbantott pokolgép Kadirovon kívül megölte Huszein Iszajev államtanácsi elnököt, valamint Adlan Haszanov fotoriportert és egy nyolcéves kislányt.


Dátum: 2004-05-10 07:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:50.969024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csecsen hivatalos források csak erről a négy halálos áldozatról adtak számot. Más, Moszkvában meg nem erősített jelentések legalább két tucat halálos áldozatról szóltak, beleértve Eli Iszajev pénzügyminisztert. A sérültek száma meghaladja az ötvenet. Súlyosan állapotban volt Valerij Baranov vezérezredes, az észak-kaukázusi egyesített hadseregcsoport parancsnoka, akinek fél lábát amputálni kellett.

Az NTV csatorna pánikszerűen menekülő, részben sérült embereket mutatott a megrongálódott tribün szétforgácsolt padjai között, miközben fegyverropogás hallatszott (csecsen biztonságiak és orosz katonák lőhettek a levegőbe). A robbanószerkezetet állítólag a dísztribün alatti betonlapba rejtették a frissen renovált stadionban. A biztonsági szervek hatástalanítottak egy másik szóróaknát, és elfogták a merénylet öt feltételezett közreműködőjét.

Nyomban a grozniji merénylet után Putyin moszkvai veteránok előtt megfogadta, hogy a terroristák nem kerülhetik el a megtorlást. Az orosz elnök a terroristák közé sorolja a csapatai által Groznijból 2000-ben elűzött Aszlan Maszhadov csecsen szakadár elnököt is, akinek elfogása érdekében az utóbbi hetekben különleges hadművelet folyt.

Kadirov a szeparatista felkelők között harcolt az 1994-96-os első csecsenföldi háborúban, amelyet dzsihádnak (iszlám szent háborúnak) minősített. Muftiként 1996-ban részt vett a békekötésben. Csecsenföld de facto függetlensége idején azonban kiábrándította a vahhábita szekta befolyásának terjedése, és az 1999-es dagesztáni támadások után szakított (az 1997-ben elnökké választott) Maszhadovval.

A Putyin által indított második csecsen háború idején Kadirov már a Kreml oldalán állt, amely az ő személyére építette a rebellis kaukázusi tagköztársaság pacifikálásának stratégiáját. Kadirovot csecsen elnökké választották a tavaly októberben rendezett voksoláson, amelyet nemzetközi megfigyelők bohózatnak neveztek.

Putyin csecsenföldi intervenciója, amely 2000-ben hozzájárult elnökválasztási győzelméhez, mára gyenge pontjává vált, mert a felkelők ellenállását nem sikerült megtörni, sem a nekik tulajdonított terrormerényleteket meggátolni. Elemzők szerint (az ellenségei által is tisztelt) Kadirov utódát nehéz lesz megtalálni, annál is inkább, mert saját tábora sem egységes.

Az orosz elnök mindenesetre pár órával a merénylet után fogadta Kadirov fiát, Ramzant, aki egyben biztonsági szolgálatának parancsnoka volt. Putyin hősnek nevezte a megölt csecsen elnököt, aki a békés élet felé vezette köztársaságát, bizonyítva, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a banditák és az egész csecsen nép közé.

Putyin ezután fogadta a fiatal Szergej Abramov csecsenföldi miniszterelnököt is, aki - a március 23-i népszavazáson jóváhagyott köztársasági alkotmánynak megfelelően - ideiglenesen átvette át az elnöki funkciót a legkésőbb szeptember 9-ig megtartandó, előrehozott választásig.

Ahmad Kadirovot és Huszein Iszajevet hétfőn temetik el szülőfalujukban. Haszanovot, aki az utóbbi időben a Reuters hírügynökségnek is dolgozott, Groznijban hantolják el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek