Kendermagos SZDSZ?
Feltűnő, hogy a "kendermagos" kezdeményezések egyértelműen beleillenek az SZDSZ kampányába. Alaposan feltételezhető, hogy nem véletlenül cseng egybe az SZDSZ némelyik vezetőjének és a Kendermag Egyesületnek a témaválasztása. Úgy tűnhet, mintha az egyesület a párt társadalomi rétegek felé nyúló karja, illetve politikai témáinak előkészítője lenne - írja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményében.
Dátum: 2004-05-10 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:51.609011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) álláspontja szerint az abortuszkérdés kampánytémává emelési kísérlete után a drogkérdés felmelegítésével ismételten nem az Európai Unióról szól az európai parlamenti választási kampány.
A Kendermag Egyesület immáron másodszorra tart tüntetést a kábítószerek liberálisabb jogi szabályozása érdekében. Érthetetlen, hogy miért szól még mindig ugyanaz a lemez a Kendermag Egyesületnél, miközben a baloldali-liberális kormány már jelentős mértékben enyhítette a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények jogi fenyegetettségét.
Az egyesület a megvalósult jogszabályi változásoktól függetlenül újabb lépést indítványoz a liberalizáció útján, nem is véve tudomást arról, hogy legutóbbi követeléseiknek már igyekezett megfelelni a törvényhozás. Az úgynevezett elterelés büntetőjogi megjelenése pedig az előző (szigorúbb) szabályozásban is domináns volt. Mindezek arra engednek következtetni, hogy az Egyesület mindig csak egy lépést fog követelni a liberalizáció útján, de a végső cél mégiscsak az utolsó lépés: a szabad drogfogyasztás lesz.
Az IKSZ szerint feltűnő továbbá, hogy a "kendermagos" kezdeményezések egyértelműen beleillenek az SZDSZ kampányába. Alaposan feltételezhető, hogy nem véletlenül cseng egybe az SZDSZ némelyik vezetőjének és a Kendermag Egyesületnek a témaválasztása. Úgy tűnhet, mintha az egyesület a párt társadalomi rétegek felé nyúló karja, illetve politikai témáinak előkészítője lenne. Ezt támasztja alá a drogügyi parlamenti vizsgálóbizottság előzetes politikai támogatása is.
Budapest, 2004. május 9.
dr. Rétvári Bence
elnök