Nagygyűlés a Zengőért
"Bizakodunk abban, hogy az eddig elvégzett munkának meglesz a gyümölcse, a Zengő szabad marad" - hangoztatta vasárnap a pécsváradi várkertben a Zengő-hétvége címmel megtartott kétnapos rendezvény keretében megrendezett nagygyűlésen a lokátorállomás-építési tervek ellen fellépő Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője.
Dátum: 2004-05-10 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:52.288292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Herbert Tamás elmondta: "Több mint egy évvel ezelőtt indulta harc a Zengő megmentéséért. A civil szervezetek a helyiekkel összefogva már több apró és két nagyobb csatát megnyertek, de a háborúnak még nincs vége."
Kitért arra, hogy ezek a civil szervezetek szembeszálltak egy erős katonai szövetséggel, megállítottak egy, a természeti értékekben jelentős kárt okozó folyamatot. "Bős-Nagymaros óta a legnagyobb sikert érték el, ezt a szellemet már nem lehet a palackba visszaküldeni" - jelentette ki.
A meghívott előadók felidézték a Zengőre telepítendő lokátorállomás elleni tiltakozó akciók történetét, és ismertették a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet legmagasabb csúcsának természeti értékeit.
Gállos Orsolya, a Pécsváradi Várbaráti Kör elnöke elmondta, hogy az első tiltakozó túrát a Zengőre 1996. május 16-án szervezték, majd 1999-ben aláírásgyűjtésbe fogtak a lokátorállomás megvalósítása ellen. Ezek azonban mind helyi jellegű kezdeményezések voltak. Országossá 2003-ban szélesedett ki a tiltakozó mozgalom, s ez év februárjában teljesedett ki igazán, amikor is sokan csatlakoztak hozzájuk.
Kevey Balázs professzor kiemelte, a Zengő nemcsak helyi, hanem országos szinten is a legértékesebb védett területek közé tartozik, ugyanis a Keleti-Mecsek 106 növényének két harmada itt él. Közülük is a legnagyobb értéket a bánáti bazsarózsa képviseli, a földkerekség teljes állományának 90 százaléka ugyanis itt található.
Borhidi Attila akadémikus arról szólt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia természetvédelmi bizottságának állásfoglalása alapján írták alá az EU Habitat irányelvét, a Natura 2000 programot, amelyben a magyar delegáció 40 növényi termőhelyéért vállalt felelősséget - egyebek mellett a bánáti bazsarózsáért is. A Natura 2000 program egyik sarokpontja, hogy a fajmegőrzés leghatékonyabb útja az élőhelyvédelem. Ezt a megállapodást Koppenhágában a miniszterelnök aláírásával szentesítette, s ezzel az unión belül is védetté tette ezt a növényt. Most az a kérdés, hogy melyik aláírás a fontosabb, a honvédelmi miniszteré, vagy a miniszterelnöké, s melyik egyezmény hangsúlyosabb, a NATO-é, vagy az EU-é - mondta az akadémikus.
A nagygyűlés résztvevői nyílt levelet intéztek Medgyessy Péter miniszterelnökhöz. Ebben szóvá tették, hogy megszületett ugyan a döntés a független tárcaközi bizottság létrehozásáról a mindenki számára elfogadható megoldás megtalálása érdekében, ám a döntés meghozatala után öt héttel még mindig nem kezdte meg munkáját a bizottság, nem ismert annak összetétele, tagjainak száma, működési rendje.
MTI - fideszfrakcio.hu