Húsz ügyvéd védi Huszeint
Családja kérésére húsz jogász fogja ellátni a bukott iraki elnök, Szaddám Huszein védelmét. A december óta amerikai fogságban lévő egykori diktátor ügyvédjeinek többsége arab de egy francia, egy svájci és egy amerikai jogász is van köztük. A jogászcsapat Jordánia fővárosában, Ammanban kezdte meg felkészülését a tárgyalásra, amelynek időpontja egyelőre még nem ismert.
Dátum: 2004-05-10 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:54.859375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szaddam Huszein egyik jordániai ügyvédje hangsúlyozta, hogy az iraki foglyok kínzásának ügye intő jel, és védencük veszélybe kerülhet. A volt iraki elnök védői eddig hasztalan próbálkoztak azzal, hogy személyesen találkozzanak a vádlottal, akinek fogva tartási körülményeiről semmit sem tudnak.
radio.hu - fideszfrakcio.hu