Több mint kétszázharminccal száguldott a mezőgazdasági miniszter
Óránként több mint 230 kilométeres sebességgel, bár megkülönböztető kék fényt használva száguldott a napokban a cseh mezőgazdasági miniszter kocsija Prágából Brünnbe (Brnóba) - írja a rendőrségre hivatkozva a hétfői prágai sajtó.
Dátum: 2004-05-10 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:55.154976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszteri Audi így jó száz kilométerrel lépte túl a cseh autópályákon megengedett maximális sebességet, s a kék fény használata sem volt rendben. Azt ugyanis még a cseh alkotmányos tényezőknek is csak rendkívül indokolt, különleges esetekben, illetve helyzetekben szabad használni.
Jaroslav Palas, a mezőgazdasági tárca vezetője, aki egy nemzetközi szőlészeti konferenciára sietett ennyire Brnóba, a megengedett sebesség túllépését nem volt hajlandó kommentálni, csak annyit mondott, hogy a megkülönböztető jelzést valószínűleg valamilyen "közlekedési dugóban" kapcsolta be a gépkocsi vezetője.
A kormánytagokra vonatkozó előírások szerint a miniszteri kocsik előnyt élveznek a közlekedésben, s ha be van kapcsolva a megkülönböztető kék fény, akkor a megengedett sebességet is túlléphetik.
A sajtó szerint a miniszteri sofőr mindenképpen súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat, s nem csak a kocsiban ülők, de a közlekedés többi résztvevőjének az életét is veszélyeztette. Az eset ráadásul alig két héttel azután történt, hogy Cyril Svoboda miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter súlyos balesetet szenvedett a dél-morvaországi Brno mellett. A rendőrség szerint Svoboda kocsijának balesetét bizonyíthatóan gyorshajtás okozta. A külügyminiszter hátgerinc-sérülés miatt azóta is kórházban van.
MTI - fideszfrakcio.hu