A romániai MPSZ főként független jelölteket indít a helyhatósági választásokon
Több helyen függetlenként, néhol a Német Demokrata Fórum (NDF) és a Népi Akció Pártja (AP) listáin indulnak a romániai Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) jelöltjei a június 6-i romániai helyhatósági választásokon.
Dátum: 2004-05-10 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23231
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:57.117967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miután a központi választási iroda elutasította az MPSZ bejegyeztetését, lehetetlenné téve számára az indulást a választásokon, a szervezet fellebbezett. Egyik beadványát az alkotmánybíróság vizsgálja. Abban a reményben, hogy ez utóbbi kedvező döntést hoz számára a későbbiekben, az MPSZ elküldte jelölőlistáit a helyi választási irodáknak. Ezeket ugyan nem fogadták el, de az MPSZ arra számít, hogy ha az alkotmánybíróság kedvező döntést hozna számára, akkor reményeik szerint a listák automatikusan érvénybe lépnek. Emellett a szövetség függetleneket is indít, illetve képviselői más szervezetek listáira is feliratkoztak.
A független jelölteknek azonban helyi szinten össze kellett gyűjteniük az indulás feltételeként a támogatók egy bizonyos mennyiségű aláírását.
Szilágyi Zsoltnak - akit az MPSZ Nagyváradon indított volna polgármester-jelötként - ez nem sikerült. Mint az MTI-nek elmondta, a renddelkezésre álló idő kevés volt a szükséges 3800 aláírás összegyűjtésére. Elmondta: Nagyváradon a szövetség csak egy önkormányzati tagjelöltet indít függetlenként Orbán Mihály személyében. Szatmárnémetiben viszont az önkormányzati tagjelöltek mellett Pécsi Ferenc parlamenti képviselőt sikerült függetlenként beiktatni az RMDSZ-es Ilyés Gyula ellenében. Emellett az MPSZ a Partiumban, Szatmár megye több településén is "csatasorba állít" egyénileg induló önkormányzati képviselőket.
Érdekes helyzet alakult ki Hargita megyében. Ott a Német Demokrata Fórum több településen is lehetőséget biztosított a magyaroknak a választási részvételre. A Hargita megyei városok közül Gyergyószentmiklóson még polgármester-jelöltet is indítanak Pázmán Attila személyében, de számos településen - így Gyergyócsomafalván, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában - állítottak önkormányzati képviselői listát.
Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, aki egyben az MPSZ elnöke, az MTI-nek megerősítette: függetlenként indul egy újabb polgármesteri mandátum elnyeréséért. Fontosnak tartotta leszögezni: az MPSZ szervezetként nem szerepelteti jelöltjeit a Német Demokrata Fórum listáin, a tagok egyénenként döntötték el, hogy függetlenként vagy más szervezetek színeiben szállnak versenybe.
A Német Demokrata Fórum (NDF) országos vezetése ugyanakkor tiltakozik a párt Hargita megyei szervezetének azon döntése ellen, hogy magyarokat indítottak a németség listáin. Paul-Jürgen Porr, az NDF erdélyi szervezetének elnöke elmondta: a Hargita megyei listák ellen óvást emelnek, és visszavonják a jelölteket.
Néhány helyen - így a háromszéki Illyefalván is - Emil Constantinescu volt államfő és Smaranda Enache ismert emberjogi személyiség pártja, a Népi Akció színeiben szálltak versenybe magyarok, de Zilahon a futbalmágnás Gigi Becali pártja, a PNG is magyar polgármester-jelöltet állít a jelenlegi RMDSZ-es alpolgármester személyében.
Miután az országos választási iroda a közelmúltban formai és tartalmi okokra hivatkozva kizárta a választásokon indulni jogosult szervezetek sorából az MPSZ-t, az két keresetben is a legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslatért. Ezek egyikét azonban a legfőbb bírói testület visszautasította, a másikat pedig az alkotmánybíróság hatáskörébe utalta, amelynek még várni a döntését. Mivel a jelöltek bejegyeztetésének határideje időközben lejárt, az MPSZ-nek döntenie kellett, milyen formában indítja embereit.
MTI - fideszfrakcio.hu