Szavak és tettek
2004. május 10. van, véget értek a csatlakozási ünnepségek. Már nem fedi gyeptégla fővárosi kátyúkat, nem hordunk vizet a Dunába, a hétköznapok jönnek. A magyar gazdák most szembesülnek a valósággal, hogy épp ezekben a pillanatokban szorulnak ki a belföldi piacokról. A nyugdíjasok riadtan figyelik az élelmiszerárak alakulását, és az ötven év felettiek keserűen hallgatják a szivárványos szónoklatokat, vajon nekik milyen lehetőségeket tartogat a jövő - mondta Pokorni Zoltán hétfői napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-05-10 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:58.452494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindeközben a politikai elit, Önök, tisztelt uraim, múlatja az időt. A fiatal baloldal riogatja a Nemzeti Petíció aláíróit; a Werber¬Tóbiás kettős lefasisztázza azokat, akik nem a szocialista táborral rokonszenveznek; Kovács László és Gyurcsány miniszter urak Schmitt Pál melegítő felsőjéről értekeznek, mely szerint, aki a nemzeti címeres ruhadarabot magára veszi, az kirekesztő, megosztó, szélsőséges nacionalista. Medgyessy Péter választási kampányában elődjén, Orbán Viktoron köszörüli a nyelvét, őt pocskondiázva igyekszik magának tőkét kovácsolni, mondván: lehet-e bízni abban, aki osztrák vircsaftot emlegetett, miközben ő osztrák barátaival karonfogva kíván európai polgár lenni.
Sokan megfogalmazzák magukban, ha vajon bizalomról van szó, akkor lehet-e bízni az ország miniszterelnökében, aki múltját illetően nem ajándékozta meg a telkes igazsággal az országot, saját pártját, koalíciós partnerét. Lehet-e bízni abban, aki ugyan lassan mondta, hogy nem lesz gázáremelés, de most látjuk, hogy negyven százalékkal nőttek az árak. Aki a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek ingyen gyógyszert ígért, és 16 százalékkal nőttek csak idén a gyógyszerárak; aki a pedagógusoknak minden évben az átlagot meghaladó béremelést ígért, és most 0,5 százalékkal béremeléssel dicsekszik.
Egyébként a miniszterelnök kérésével, hogy az európai uniós képviselők először legyenek magyarok és csak utána jobb- vagy baloldaliak, én is egyetértek. A kérdés csak az, hogy mit szól ehhez Horn Gyula, aki egy fél országot rekesztene ki az uniós Magyarországból.
Medgyessy Péter a nemzeti egységet úgy képzeli, hogy az majd felülről ereszkedik le ránk az alkotmányjogi kérdések hűvös régiójából. Mi úgy látjuk, hogy nagyobb realitása van annak, hogy a mindennapok problémáira keressünk választ, így legyen munkahelyünk, legyen otthonunk, ki tudjuk fizetni a számlákat, gyermekeinket taníttatni tudjuk. Ezekben az apró, miniszterelnök úr által gyerekesnek tekintett, de minden ember életét meghatározó kérdésekben talán egyet tudunk érteni, mert ezek nem jobb- vagy baloldali problémák. Ha ezekben tudunk közös válaszokat találni, akkor jöhet létre a nemzet összefogása.
Tartok tőle, hogy néhány év múlva pironkodva gondol majd vissza a mai politikusok nagy része mostani szavaira, amikor elvakítva az indulattól a félelemkeltés torz logikájából indult ki. Ha azt gondoljuk, hogy "ezek" bármire képesek, akkor előbb-utóbb mi is bármire képesek leszünk. Ennél semmivel sem jobb, ha valaki nem is fél, de az embereket igyekszik félelemben tartani. Ezért is lenne kívánatos, ha a magyar politikai és szellemi élet képviselői demokráciánk, önbecsülésünk érdekében lemondanának a megbélyegzés, a félelemkeltés nemtelen eszközeiről.
Egy hónapunk van az európai választásokig, kérem, Önöket gondolják végig mindezt alaposan, hogy két-három év múlva ne szégyelljék a mai szavaikat.
fideszfrakcio.hu