Tovább drágulhatnak az üzemanyagok
A nemzetközi kőolajpiacok jelenlegi extrém helyzete ellenére sem látja reálisnak a Mol, hogy a hazai benzinárak literenként 300 forintig nőjenek - mondta Horváth Ferenc, a Mol termék-előállítás és kereskedelem divíziójának ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-05-10 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23237
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:00:59.091635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a benzin fogyasztói ára 10-15 forinttal, a dízelé pedig 10-20 forinttal emelkedhet.
Az igazgató közölte: a Mol üzemanyagár-képzését a nemzetközi olaj és kőolaj jegyzési árak, valamint a forint/dollár árfolyam alakulása határozza meg, a jelenlegi helyzetben azonban figyelembe veszik azt is, hogy egy esetleges újabb áremelés milyen hatással lenne a magyarországi fogyasztásra.
"Hasonlóképpen tett a Mol 2000 júniusában is, amikor a benzinár szintén 250 forintos történelmi csúcsra drágult" - emlékeztetett Horváth Ferenc, hozzátéve: jelenleg az üzemanyag jegyzési ára lényegesen magasabb, mint 2000 júniusában volt, a forint/dollár árfolyam azonban alacsonyabb, így alakulhatott ki az a helyzet, hogy a jelenlegi és a 2000 júniusi árszint megegyezik egymással.
"2000 júniusában a 95-ös benzin nemzetközi jegyzésára (CIF MED - FOB ROTT átlag) tonnánként 408 dollár volt, jelenleg 460-470 dollár. 2000 júniusában a forint/dollár árfolyam 280-290 forint körül volt, ma pedig 205-210 forint" - tette hozzá.
Az elmúlt hónapban a kőolaj jegyzésára 15 százalékkal, a benziné 20-25, a diesel gázolajé pedig 15-20 százalékkal nőtt. A világpiaci drágulás oka Horváth Ferenc szerint az, hogy nem sikerült megtalálni a kereslet és a kitermelés közötti egyensúlyt. Ez részben annak tudható be, hogy a 2004 egészére várt napi 0,5-0,6 millió hordós kőolaj igény növekedés helyett az év eddig eltelt részében napi 1,6-1,8 millió tonnával nőtt a kereslet. A vártnál gyorsabb növekedés részben a felhasználás egyharmadát jelentő Amerikai Egyesült Államokban, részben Kínában következett be.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy az Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) tavasszal csökkentette a kitermelési kvótáját és - elsősorban a dollár/euró árfolyam gyengülése miatt - a korábbi célár, a hordónkénti 22-28 dolláros ársáv felülvizsgálatára készül. Az elképzelések szerint az ársáv 30-34 dollárra emelkedhet, de szóba került az is, hogy az OPEC növeli a kitermelési kvótát a következő ülésén.
A dráguláshoz az is hozzájárul, hogy az USA-ban történelmi mélyponton vannak a benzinkészletek, az olajkészletek pedig elmaradnak a kívánatostól.
Horváth Ferenc szerint jó esetben őszre rendeződhet a világpiacon a helyzet, és akkor újra a jelenleginél alacsonyabb üzemanyag árak lehetnek Magyarországon.
Hozzátette: tény, hogy a magas világpiaci olajárak előnyösek az olajkitermelő cégeknek, így a Mol kitermelési divíziójának is, a magas árak ugyanakkor negatívan hatnak például a gázüzletágra.
MTI - fideszfrakcio.hu