Al-Aksza mártírjai "vállalnak" két merényletet
Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin szélsőséges csoport közölte, hogy tagjai hajtották végre azt a két kedd esti támadást Ciszjordániában, amelyek összesen négy izraeli életét oltották ki.
Dátum: 2002-05-29 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:32.593007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a Háárec izraeli napilap adta hírül szerda hajnalban internetes kiadásában. Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalomból váltak ki.
Izraeli források szerint a Rámalláh környéki Ofra zsidó telepen palesztin fegyveresek lesből rálőttek egy 50 éves izraeli autójára, megölve a férfit. Valamivel később egy palesztin behatolt a Náblusz melletti Itamar zsidó telepre, ahol agyonlőtte egy ortodox vallási iskola három diákját, kettőt pedig megsebesített, majd őt magát is lelőtték.
Izraeli csapatok még kedd este benyomultak Rámalláhba. A katonák számos házat átkutattak a palesztin önkormányzat fennhatósága alá tartozó város déli részén. A szélsőséges palesztin Hamász egyik Izrael által körözött aktivistájának házát teljesen felforgatták - írta a dpa.