Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rágalom volt Bartha László nyelvvizsgaügye

Nem követett el bűncselekményt a volt szegedi polgármester, amikor jogosulatlanul nyelvvizsgapótlékot vett fel fizetése mellé - mondta ki jogerősen a Legfőbb Ügyészség. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal korábban bizonyítékok hiányában szüntette meg a nyomozást.


Dátum: 2004-05-10 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:00.445434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartha László polgármesterségének négy esztendeje alatt összesen bruttó 816 ezer 550 forint nyelvvizsgapótlékot kapott, amelyből nettó 403 ezer 907 forintot fel is vett. Röviddel mandátumának lejárta előtt "munkaviszonnyal összefüggő téves kifizetés visszafizetése" címén 435 ezer 835 forintot vissza is utalt a polgármesteri hivatal bankszámlájára. Maga a polgármester jelezte a jegyzőnek, hogy valószínűleg téves bérszámfejtés miatt kapta a juttatást, amely nem jár neki, ugyanis nincs nyelvvizsgája.

Az ügyben a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatott vizsgálatot, miután Bartha László kérte országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. A nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntették.

Bartha László fellebbezett a döntés ellen, és jogi képviselőjével, Ádám Sándorral együtt kérte, bűncselekmény hiányában mondják ki a nyomozás megszüntetését.

A Legfőbb Ügyészég a napokban megszületett határozata - összhangban Bartha kérésével - megváltoztatta a nyomozást megszüntető határozatot, és kimondta: bűncselekmény hiánya miatt kell lezárni az eljárást.

A volt polgármester országgyűlési képviselőként Ausztriában tartózkodik, így nem tudtuk megkérdezni tőle, kíván-e válaszlépést tenni a följelentő, Csapó Balázs volt önkormányzati képviselő, jelenlegi városházi érdekvédelmi megbízott ellen. Erre a kérdésre egyelőre jogi képviselője, Ádám Sándor sem tudott válaszolni.

Bartha László korábban a Blikk című napilap kiadója ellen nyert pert az ügyben. A bulvárlap 2002. november 25-én megjelent írásában azt állította, hogy Bartha szegedi polgármesterként 1998 és 2002 között bűncselekményt követett el, amikor úgy vett fel nyelvvizsgapótlékot, hogy az nem is járt neki. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a cikkben közölt állítások valótlanok. A bíróság helyreigazítás közlésére kötelezte a Blikket. A volt polgármester ezen felül kártérítési pert is indított jó hírnevének megsértése miatt, a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen 350 ezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg neki, amelyet a dévai Ferences Árvaház részére juttatott el.

Délmagyarország - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek