Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Heves ellenzés Szerbia-Montenegróban egy iraki részvétellel szemben

Harcoló alakulatok helyett aknamentesítők Irakba küldését javasolta Mladen Ivanic szerbia-montenegrói külügyminiszter hétfőn, miután éles ellenzést váltott ki az államelnökség javaslata az ország iraki katonai részvételére.


Dátum: 2004-05-11 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:06.000893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy aknamentesítő egység esetleges iraki részvételét a külügyminiszter az Oslobodenje című lapban vetette fel. Az államelnökség eredeti javaslatáról a Szociáldemokrata Unió (SDU) elnökhelyettese, Sejfudin Tokic a hét végén úgy nyilatkozott, hogy az nélkülözi a társadalom támogatását. A döntés mérlegelésére szólította fel az elnökséget a Demokratikus Akciópárt (SDA) alelnöke, Elmir Jahic és a Bosznia-Hercegovináért Párt (SBIH) vezetője, Safet Halilovic is.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek