Az amerikai szenátus egyhangúlag elítélte az iraki foglyok megkínzását
Az amerikai szenátus egyhangúlag és határozottan el elítélte azt, hogy amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak meg. A hétfőn hozott határozatában a törvényhozás felsőháza egyben bocsánatot kért az áldozatoktól.
Dátum: 2004-05-11 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:06.351282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A szenátus a lehető leghatározottabban elítéli az Abu Graib börtönben elkövetett ocsmány cselekedeteket és csatlakozva az Elnökhöz bocsánatát fejezi ki a megalázottaknak és családtagjaiknak" - áll a négyoldalas szövegben. A dokumentum szorgalmazza azt is, hogy vonják felelősségre az bűnösöket, és kéri a kormányzatot, hogy a hasonló esetek megismétlődésének a megakadályozására tegyen intézkedéseket.
Az amerikai kongresszus ugyancsak republikánuspárti többségű képviselőháza május 6-án a mostanihoz hasonló szövegű határozat hozott, amelyet 365-50 arányban fogadtak el.
MTI - fideszfrakcio.hu