Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Több pénzt az embereknek": az életszínvonal helyett az árak nőnek

Amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a benzin ára 10-15 forinttal, a dízelolajé pedig 10-20 forinttal is nőhet. Ugyancsak az inflációt gerjeszti a mezőgazdasági termelői árak alakulása is, amelyek 15 százalékkal emelkedtek, s mintegy tízszázalékos áremelkedést tartana indokoltnak "saját ágazatában" a Húsipari Üzemek Egyesülése is - írja a keddi Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-05-11 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:07.352347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor a benzin fogyasztói ára 10-15 forinttal, a dízelolajé pedig 10-20 forinttal emelkedhet - jelentette ki tegnap Horváth Ferenc, a Mol termék-előállítás és kereskedelem divíziójának ügyvezető igazgatója. Ugyancsak az inflációt pörgető tétel, hogy tovább folytatódott a mezőgazdasági termékek jelentős áremelkedése: a KSH legfrissebb kimutatása szerint a márciusi termelői árak 13,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A Húsipari Üzemek Egyesülése pedig saját ágazatában a jelenlegi gazdasági körülmények között mintegy tízszázalékos áremelkedést tartana indokoltnak.

Idevonatkozó hír, hogy a rossz makrogazdasági mutatók, valamint a lassú gazdasági növekedés miatt két évet késik az euró bevezetése. Draskovics Tibor tegnap kijelentette: az uniós pénz bevezetésére jelenleg 2010-et tartja reális dátumnak.

Valószínűleg a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek tudható be az, hogy ismételt spekulációs támadás gyanítható a forint tegnapi látványos gyengülése mögött. Kereskedők szerint Londonból indultak azok az eladások, amelyek több mint öt forinttal rontották fizetőeszközünk árfolyamát. A magyar valuta drasztikus gyengülése azokat az elemzői jelentéseket támasztja alá, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a forint erősödése az utóbbi hetekben nem a bizalom visszaszerzését jelentette, hanem sokkal inkább egy mesterségesen indukált folyamat eredménye volt.

A legnagyobb gondot viszont az jelenti, hogy a magyar költségvetés GDP-arányos hiánya magasabb lehet majd a pénzügyi tervezettnél; ezt hazai kutatók mellett a Fitch, a világ legnagyobb hitelminősítője is így tartja.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek