Ismét Vujanovic a montenegrói miniszterelnök-jelölt
Milo Djukanovic montenegrói elnök újból az eddigi miniszterelnököt, Filip Vujanovicot bízta meg kedden kormányalakítással.
Dátum: 2002-05-29 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:33.178078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A montenegrói törvényhozás a múlt héten vonta meg a bizalmat a kormánytól, amely már hetek óta döntésképtelen volt. A szerb-montenegrói kapcsolatokat átalakító belgrádi megállapodás elleni tiltakozásul a Montenegrói Liberális Szövetség (LSCG) március közepén megvonta a külső támogatást a kabinettől, s néhány nappal később kiléptek a koalíciós kormányból a Szociáldemokrata Párt (SDP) miniszterei is. Vujanovic ezután felajánlotta lemondását az elnöknek, de kormányával együtt hivatalában maradt, és parlamenti támogatottság nélkül kormányozta tovább a köztársaságot.
Djukanovic keddi sajtótájékoztatóján közölte: azért esett a választása ismét Vujanovicra, mert az ő vezetése alatt a kormány jelentős eredményeket ért el a gazdasági és politikai reformok végrehajtásában. Nagy szerepe volt abban is, hogy sikerült tető alá hozni a belgrádi megállapodást - mondta Djukanovic.
Vujanovic a montenegrói elnök vezette Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) alelnöke.