A kormány és a sánta kutya esete
A múlt héten egy gazdasági napilap arról számolt be, hogy 300 milliárdos megszorító csomagra készül a kormány, de az európai választásokig halasztja a végrehajtást - emlékeztetett Varga Mihály napirend előtti felszólalásában kedden a parlamentben.
Dátum: 2004-05-11 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:09.223826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szakpolitikusa hozzátette: ez már nem is meglepő, hiszen az utóbbi hónapokban megszokhattuk, hogy drámai mértékben nő az ország adósságállománya, és az államháztartás hiánya is 150 milliárd forinttal nagyobb deficitet mutat mint tavaly ilyenkor. A hiány mértéknél már csak az rémisztőbb, ahogy a kormány és a miniszter magyarázza a történteket.
- Úgy látszik, új kifejezést kell megtanulnunk, mégpedig azt, hogy "a várakozásoknál jobb". Medgyessy Péter és a pénzügyminiszter ugyanis előszeretettel próbálják ezzel a kifejezéssel nyugtatni az embereket. A megszorító csomagok sokasága azonban az ellenkezőt mutatja, mint ahogy az is, hogy korábban mindketten, sőt azelőtt még László Csaba is cáfolta az elvonásokról szóló híreket. Így történt ez 2003-ban is, amikor azt hallottuk, hogy nincs szükség a költségvetés módosítására, mire jött a két Medgyessy-csomag. Majd az is elhangzott, hogy nem lesz újabb megszorító intézkedés, áremelés és adóemelés miután megemelkedett a víz- és csatornadíj, a villany és a gáz ára is. Decemberben jött az otthonteremtési támogatás tönkretétele és februárban már egy újabb Draskovics-csomaggal találhattuk szembe magunkat, amiből mára már a másodikat érezhetjük, s mindkettő bevezetése előtt ködösítettek. A kormány intézkedéseinek köszönhetően 2003-ban 5,9% volt az államháztartás hiánya, s mikor kiderült, hogy ez jóval meghaladja a az előrejelzésekben közzétett mértéket még azt sem tartotta fontosnak Medgyessy kormánya, hogy magyarázattal szolgáljon az embereknek. A most szóban forgó 300 milliárdos megszorítással is úgy járhat a kormány, mint a sánta kutya - mondta a politikus.
fideszfrakcio.hu