Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ron Werber nem Britney Spears

Az általános gyakorlat szerint külföldi állampolgár csak munkavállalási engedéllyel dolgozhat Magyarországon, bár léteznek bizonyos kivételek - mondta az MTI-nek kedden Pál Lajos munkajogász.


Dátum: 2004-05-11 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:09.574266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem mentesít a munkavállalási engedély megszerzése alól, ha egy magyar cég egy külföldi vállalattal köt szerződést, és utóbbi Magyarországra küldi munkatársát tartósan dolgozni. Az engedélyt a magyar megrendelőnek kell beszereznie - közölte Pál Lajos. A munkajogászt azt követően kereste meg az MTI, hogy politikai vita robbant ki Ron Werber MSZP-kampánytanácsadó magyarországi foglalkoztatása miatt a Fidesz és az MSZP között. Pál Lajos kijelentette: a konkrét szerződést nem ismeri, de a jogszabály szerint nem kell külföldi állampolgárnak munkavállalási engedély, ha évente legfeljebb öt napon át végez Magyarországon munkát, amennyiben az oktatási, tudományos, vagy művészeti jellegű. Ez vonatkozhat például Britney Spearsre is, ha Magyarországon koncertezik. Ugyancsak nem kell a külföldinek munkavállalási engedély, ha jótállási, szervizelési, beüzemelési munkát végez legfeljebb 15 napon át - tette hozzá. Elmondta: nem elég, ha egy magyar cég egy külföldivel megállapodik, és az általa Magyarországra küldött emberek csak saját égükkel állnak szerződésben, hiszen ezzel korlátlanul megnyílna a magyar munkaerőpiac, és nagyon olcsón lehetne például betakarításra ukrán mezőgazdasági munkásokat behozni az országba. Hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések órájában Répássy Róbert fideszes képviselő arról beszélt, hogy Ron Werbernek, az MSZP kampánytanácsadójának is rendelkeznie kellene munkavállalási engedéllyel ahhoz, hogy egy külföldi cég munkatársaként Magyarországon dolgozhasson. Burány Sándor munkaügyi miniszter válaszában azt mondta, hogy Ron Werber a saját cégével áll szerződésben, a szocialisták pedig a céggel szerződtek, ebben az esetben pedig különleges vízum nélkül is dolgozhat az országban. "Nem kellett munkavállalási engedélyt kérnie sem Pinknek, és Britney Spearsnek sem kell majd" - tette hozzá a miniszter, a popsztárok fellépésére utalva.

***

A vonatkozó 8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről

6. § (1) Az engedélyt - a jogosultság feltételeinek igazolása esetén - a 3. § (1)-(4) bekezdéseiben, valamint a 4. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott szempontok vizsgálata nélkül kell kiadni f) felsőfokú oktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, valamint közművelődési intézmények által meghívott, nemzetközileg elismert külföldinek a 7. § (1) bekezdésének m) pontja alá nem tartozó oktatási, tudományos vagy művészeti munkavégzéséhez, f) felsőfokú oktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, valamint közművelődési intézmények által meghívott, nemzetközileg elismert külföldinek a 7. § (1) bekezdésének m) pontja alá nem tartozó oktatási, tudományos vagy művészeti munkavégzéséhez

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek