Jól szervezett rendőrségre van szükség
Salgó László a jövő magyar rendőrségét egy felkészült, jól szervezett testületként képzeli el, amely megfelel az Európai Unió elvárásainak is.
Dátum: 2002-05-29 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:33.515408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tolna megye rendőrfőkapitánya erről azt követően beszélt, hogy Lamperth Mónika belügyminiszter kedden kezdeményezte a dandártábornok országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezését.
Salgó László elmondta, a felkérést azért is fogadta el, mert úgy gondolja, "az embernek erkölcsileg nincs joga visszautasítani egy olyan szervezet hívó szavát, amelynek 32 éve tagja".
A dandártábornok értékelése szerint a rendőrség a többi rendvédelmi szervhez képest késésben van az európai uniós felkészülés terén.
- A testületnek komoly gondjai vannak a szervezettség, a korrupció, a humán egzisztencia és a társadalmi megítélés terén, valamint nagy hiányosságokat lehet felfedezni a külső és belső kommunikációban - mondta el.
Úgy ítélte meg: a külföldön és az itthon szerzett vezetői tapasztalataival hozzájárulhat a rendőrség munkája átláthatóságának javításához, a vezetői példamutatás erősítéséhez is.
Salgó László tudomása szerint bizottsági meghallgatására csütörtökön kerül sor, kinevezését kedvező döntés esetén a hét végén, a jövő hét elején kaphatja meg.
Rámutatott: országos rendőrfőkapitányként első lépése egy jó csapat összeállítása lesz.
- A magyar rendőrség nem vezetőfüggő, ide nem lehet mágusokat, nagyokat ígérő embereket helyezni, mert egyetlen ember ezeket a célokat nem tudja megvalósítani - hangoztatta.
Hozzátette: megbízható, jó vezetőkre van szükség, ezért ő "az értékek mentén" tartja meg azokat az embereket, akik azonosulni tudnak a stratégiai célokkal.
Arra a kérdésre, hogy kit jelöl utódjául Tolna megye rendőrfőkapitányának, azt mondta: a kinevezéséig nem foglalkozik konkrét személyi kérdésekkel, de meg fogja oldani azokat, ha itt lesz az idejük.