A kommunisták az Irakban tartózkodó szlovák katonák hazahívását követelik
A szlovák parlamenti ellenzékhez tartozó kommunisták kitartanak azon követelésük mellett, hogy rendeljék haza az Irakban tartózkodó szlovák katonákat.
Dátum: 2004-05-11 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:11.605221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előző rendszer közvetlen jogutódjának számító Szlovákia Kommunista Pártja (KSS), amely a rendszerváltás után tizenhárom évvel szerzett ismét parlamenti pozíciót, jelezte, hogy a 82 főből álló szlovák műszaki alakulat és a 20 ember alkotta felderítő osztag hazarendelésére tett indítványát a kedden elkezdődött májusi ülésszakon kívánja előterjeszteni.
Elemzők szerint várható, hogy a KSS követelése több ellenzéki párt soraiban is támogatókra talál, de az is valószínű, hogy a kormányhoz tartozó Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is hasonló álláspontra helyezkedik. Vladimír Palko kereszténydemokrata belügyminiszter a televízió nyilvánossága előtt már kimondta: hiba volt szlovák katonákat küldeni Irakba.
Szinte biztos, hogy a KDH komplex jelentésben számoltatja el a kormányt az Irakban tartózkodó szlovák katonák biztonságával kapcsolatos kérdésekről, kiküldetésük okairól, annak részletes körülményeiről, nemkülönben arról, hogy meddig maradnak Irakban.
MTI - fideszfrakcio.hu