Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: leszámolás kezdődött a közigazgatásban

A Fidesz szerint a Medgyessy-kormány törvénytelen módon kezdte működését, mert a közigazgatásban politikai leszámolások, tisztogatások, elbocsátások kezdődtek.


Dátum: 2002-05-29 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:34:33.818357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz keddi budapesti sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán pártelnök közölte, hogy a szocialisták korábbi fogadkozásaik, ígéreteik ellenére példátlan tisztogatásba kezdtek, s ennek feltehetően még nincs vége.

A Fidesz-elnök példaként említette az ÁPV Rt. teljes vezérkarának "elzavarását", a Köztársasági Őrezred parancsnokának, a Külügyminisztérium teljes helyettes államtitkári karának, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkárainak az elbocsátását, de jelezte azt is, hogy az APEH-nél, a Pénzügyminisztériumban és a Magyar Fejlesztési Bank vezetésében is "leszámolás történt".

- A magyar közigazgatás Szent Bertalan éjszakáját éljük - mondta Pokorni Zoltán.

A Fidesz elnöke szerint az MSZP a politikai leszámolásokkal a törvénysértés kockázatát is vállalja.

Úgy vélte, az MSZP-nek "sok éhes szájat kell betömnie", valószínűleg a választási kampányát támogatókat kell kielégítenie.

Pokorni Zoltán reményét fejezte ki, hogy a szakszervezetek is tiltakozni fognak az elbocsátások miatt.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kiemelte: az ÁPV Rt. vezérkarának keddi elbocsátásával, illetve az új vezetői kar kijelölésével a kormány fontos jogszabályokat sértett meg, mert azt nem előzte meg bizottsági meghallgatás, vagyonnyilatkozat-, összeférhetetlenségi nyilatkozat-tétel, nem volt nemzetbiztonsági átvilágítás.

A volt pénzügyminiszter szerint az új kormány már arra készül, hogy "a ma kinevezett helytartókon keresztül tömeges értékesítést kezdjen el".

A politikus úgy vélte: ebbe a körbe a Mol, a Richter Gedeon Rt., a Magyar Posta, az Antenna Hungária és tömegközlekedési vállalatok tartozhatnak, amelyeknek állami tulajdonban kellene maradniuk.

A Fidesz alelnöke emlékeztetett rá: az előző kormány négy évét nyugodt, kiszámítható vagyongazdálkodás jellemezte, de most megtörténhet az állami vagyon felélése.

Pokorni Zoltán az ÁPV Rt. vezérkarával kapcsolatos döntésről úgy fogalmazott: "Medgyessy Péter aláírását valaki odahamisította, vagy sk-val jegyezte a Magyar Közlönyben". Mint mondta: nem hiszi, hogy a miniszterelnök megsértette volna a törvényt, ezt inkább "túlbuzgó párttársai tehették".

A pártelnök közölte: javasolni fogja, hogy az MDF-fel, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel közösen hozzanak létre olyan parlamenti munkacsoportot, ami segít a törvénytelenül, indokolatlanul elbocsátottaknak.

Kapcsolódó elemek