Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin megerősíti a csecsenföldi belügyi erőket

A csecsenföldi belügyi erők több mint ezer fővel való megerősítését rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, miután villámlátogatást tett aznap délelőtt Groznijban, hogy Ahmad Kadirov Kreml-barát csecsen elnök megölése ellenére megmentse az észak-kaukázusi szövetségi köztársaság normalizálására irányuló politikáját.


Dátum: 2004-05-11 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:16.992409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A visszatérte utáni moszkvai kormányülésen Putyin utasította Rasid Nurgalijev belügyminisztert, hogy nyomban teljesítse a csecsenföldi belügyminisztérium kérését állományának 1125 fővel való megerősítésére.

Az orosz elnök egyben elrendelte, hogy a szövetségi tárcák és hivatalok küldötteinek csoportja, German Gref gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével a következő napokban utazzon Csecsenföldre, hogy a helyszínen mérje fel a tagköztársaság segélyszükségleteit.

A villámlátogatáson Putyin egyébként magas állami kitüntetéseket adott át Kadirov özvegyének és más elhunyt vezetők hozzátartozóinak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek