Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bremer igazságtételt ígér az iraki foglyok megalázásának ügyében

Irak amerikai polgári kormányzója kedden ígéretet tett, hogy az iraki foglyok megalázásában részt vevő amerikai katonákat bíróság elé állítják. Paul Bremer az amerikai AP televízióban elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte az iraki Abu Graib börtönben történt eseményeket, amikor amerikai katonák megaláztak és megkínoztak iraki foglyokat.


Dátum: 2004-05-11 20:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:19.899653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Osztom az iraki nép és a világ felháborodását e cselekedetekkel kapcsolatban. Ezek az emberek nem képviselik Amerikát, és nem képviselik az amerikai hadsereg arcát" - mondta.

Hét katonai rendészt állítanak hadbíróság elé az Abu Graibban történtek miatt, az első vádlott pere a jövő héten kezdődik Bagdadban.

Bremer közölte, hogy a tárgyalások a sajtó nyilvánossága előtt fognak lezajlódni. A polgári kormányzó hozzátette: a kiábrándító események ellenére az amerikai hadseregről alkotott képe nem változott, mint mondta, a haderő "remek emberekből" áll.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek