Afganisztánban is volt fogolykínzás?
Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg egy afganisztáni amerikai támaszponton fogva tartott afgán rendőr állítólagos kínzása ügyében - közölte szerdán az amerikai nagykövetség.
Dátum: 2004-05-12 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:21.533129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrt saját bevallása szerint 2003 augusztusában a kelet-afganisztáni Gardézban létesített amerikai támaszponton meztelenre vetkőztették, ütlegelték, és minderről fényképeket készítettek. A rendőrt állítása szerint az említetteken túl megbecstelenítették, gúnyolták, és megvonták tőle az alvás lehetőségét - jelentette a The New York Times című amerikai lap.
Az amerikai hivatalos szervek a tömegtájékoztatás útján értesültek ezekről az állításokról - áll az afganisztáni amerikai nagykövetség által kiadott közleményben. Az amerikai hadsereg azonnal vizsgálatot indított az ügyben - közölte a nagykövetség. A vizsgálat alapos lesz, és megteszik a megfelelő lépéseket, ha a vádak igaznak bizonyulnak - mondta Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok kabuli nagykövete.
MTI - fideszfrakcio.hu