Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kuvait növeli olajkitermelését

Kuvait szerdán bejelentette, hogy beveti tartalék olajkitermelő kapacitását az árak lehűtése érdekében. Ahmad Al-Fahd olajipari miniszter csak annyit közölt, hogy Kuvait rendelkezik "bizonyos" tartalékkapacitással és ezt felhasználja a többletkitermelés érdekében.


Dátum: 2004-05-12 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:23.080324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyersolaj ára az amerikai piacon 13 év óta a legmagasabb szintjére, hordónként 40 dollár fölé emelkedett. Ali al-Naimi szaúdi olajipari miniszter erre való tekintettel a hét elején arra szólította fel a Kőolajexportáló Országok Szervezetét, hogy legalább 1,5 millió hordóval növeljék a kartell jelenleg érvényben lévő, napi 23,5 millió hordós kitermelési kvótáját. Előzőleg az Egyesült Arab Emírségek és Irán is a kitermelés növelését indítványozta.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek