Iskolatejet kapnak a diákok Debrecenben
Debrecenben több mint 15 ezer általános iskolás ismét kap iskolatejet hétfőtől - közölte Halász D. János, a város alpolgármestere szerdán, a megyeszékhelyen. Az ehhez szükséges 9 millió forintot az önkormányzat saját forrásából biztosítja - mondta sajtótájékoztatón.
Dátum: 2004-05-12 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:24.009039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alpolgármester közölte: miután az FVM költségvetésében mindössze 800 millió forint van ilyen célra, s számítások szerint az EU 11 forintos támogatása mellett 1,7 milliárd forintba kerül az országos iskolatej-program, a 900 millió forintot az önkormányzatoknak kell kifizetniük.
A kormány ezzel megsértette az Országgyűlés határozatát, miszerint központi forrásból kell biztosítani az iskolatejet - szögezte le Halász D. János. "Ugyanakkor az Európai Bizottság határozatát is megsértette a kormány, amely kötelezővé teszi az óvodások bevonását is ebbe a körbe, amit a kormány nem tett meg" - fűzte hozzá.
Elmondta: miután közbeszerzési eljárás kiírására már nincs idő, nem az önkormányzat, hanem annak intézményei, maguk az iskolák lesznek a megrendelők, s a szükséges pénzt, ami az elkövetkezendő 21 tanítási napban fedezi a szolgáltatást, "ráteszik" az intézmények költségvetésére.
"Ezzel együtt elindították a közbeszerzési eljárást annak érdekében, hogy szeptember 1-jétől az önkormányzat megrendelésében minden diák továbbra is hozzájuthasson az iskolatejhez Debrecenben" - mondta.
Tájékoztatott: négy szolgáltató közül választották ki az iskolatejet szállító céget; hétfőtől egy-egy pohár tejet kapnak a gyerekek, de szeptembertől színesítik a palettát, és akkor már a tej mellett sajtot, kakaót, illetve karamellás tejet is szerepeltetnek a kínálatban.
MTI - fideszfrakcio.hu