Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szájer József tíz javaslata a kormánynak

Sajnálom, hogy az uniós csatlakozásról rendezett vitanapon Kovács László külügyminiszter úr, aki az MSZP európai parlamenti listájának a vezetője is, beszéde után máris elhagyta a termet, de egyben hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy üdvözöljem a karzaton Schmitt Pált, a Fidesz Szabad Európa Listájának vezetőjét - mondta Szájer József a Fidesz kezdeményezte uniós csatlakozásról szóló parlamenti vitanapon elhangzott beszédében. Szájer József tíz pontban foglalta össze a Szövetség kormánynak címzett javaslatait, melyek teljesítése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a magyar polgárok a csatlakozás nyertesei legyenek.


Dátum: 2004-05-12 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:24.931424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szájer József elmondta, hogy a jelenlegi helyzet ismertetésénél nem szeretne másokra mutogatni, szemben Kovács Lászlóval, aki még mindig úgy gondolja, hogy két év szocialista kormányzás után is mindenért az Orbán-kormány a felelős. A fideszes képviselő kijelentette, hogy uniós csatlakozásunk kezdetére odáig jutottunk, hogy az országnak nincs kiszámítható gazdaságpolitikája, jelentős a bizonytalanság, amit a külföldi jelentések is megerősítenek. Szájer József idézte a lausanne-i Institut für Management-Entwicklung (IMD) legutóbbi felmérését, mely szerint egy év alatt a 34. helyről a 42. helyre csúsztunk le az országok versenyképességi világranglistáján, ami példátlan.

A képviselő kiemelte, hogy a hátrányokat le kell küzdeni, és őszintén kell beszélni a problémákról. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy kormány nemrégiben tárgyalt arról a kérdésről, hogy hazánk nettó befizető lesz-e az Unióban vagy sem, de az ott elhangzottakat titkosan kezelik. A Fidesz azt szeretné kérni, hogy hozzák nyilvánosságra a számításokat, és tegyék világossá a tényeket Magyarország és az Unió közötti pénzügyi egyenleg viszonyáról - tette hozzá.

Szájer József beszédében tíz pontban foglalta össze a Fidesz kormányhoz intézett kérései, illetve javaslatait az uniós csatlakozást követő teendőkkel kapcsolatban:

1. Felkérjük a kormányzatot, ügyeljen arra, hogy az unióból származó források elosztásánál semmiféle pártosság ne játsszon szerepet. A pályázatok elbírálásának függetlenségéhez semmiféle kétség nem fűződhet. Garanciát kérünk arra, hogy nem ismétlődik meg a csatlakozási ünnepségekre szánt pénzösszegek odaítélésénél megtörtént eset, hogy kimutathatóan a szocialista önkormányzatok jutottak nagyobb arányban támogatáshoz.

2. A kormány segítse a gazdákat és a vállalkozókat, hogy a csatlakozás nehézségeit áthidalhassák, és a csatlakozás nyerteseivé válhassanak. A kormány hagyjon fel a megszorító csomagokkal, és dogozzon ki egy versenyképességi programot a vállalkozók és a gazdák számára.

3. A magyar kormány haladéktalanul rendezze a magyar uniós érdekérvényesítés helyzetét. Úgy léptünk be az Unióba, hogy a magyar közigazgatás két Unióval foglalkozó pozíciója, a brüsszeli magyar EU-misszió vezető pozíciója és a magyarországi integrációt koordináló tárca nélküli miniszteri poszt üres. Ezt egyetlen ország sem engedheti meg magának.

4. Sürgősen változtatni kell az uniós posztokra való kinevezések eddigi gyakorlatán. A legfontosabb pozíciók betöltésének kérdéséről a kormány egyoldalúan, mindenféle egyeztetés nélkül döntött. Alapvető érdekünk, hogy a posztokra megfelelő támogatással bíró személyek kerüljenek.

5. A kormány tárgyalt arról, hogy melyek lesznek azok a társadalmi csoportok, melyeket a csatlakozás hátrányosan érint. Azt kérjük a kormánytól, hogy a tárgyalások megállapításait haladéktalanul hozza nyilvánosságra, és ezen társadalmi rétegek számára felzárkóztatási programokat indítson el.

6. A kormány tűzzön ki világos gazdaságpolitikai célokat, amelyet nem csak a magyar polgárok igényelnek, hanem az Unió szervei is. Világosan kellene végre beszélni arról is, hogy Magyarország mikor kívánja bevezetni az eurót.

7. A kormány dolgozzon ki egy programot, amely a magyar bérek uniós felzárkóztatását szolgálja. Enélkül a magyar polgárok nem érezhetik magukat uniós polgároknak.

8. Azt kérjük a kormánytól, hogy mindent tegyen meg a magyarokat sújtó munkavállalási korlátozások felszámolása érdekében. Egyben végezzen vizsgálatokat, hogy jelent-e veszélyt a magyar munkaerőpiacra az esetleges Kelet-Európából bevándorló munkaerő.

9. A kormány vegye végre komolyan az uniós tagságról szóló tájékoztatást, hagyjon fel a pénzpocsékoló, semmitmondó információs kampánnyal. A polgároknak arra van szükségük, hogy a tevékenységükhöz kapcsolódó információk célzottan eljussanak hozzájuk.

10. A kormány dolgozzon ki egy programcsomagot a határon túl élő magyarok megváltozott helyzetének kezelésére. Hazánk uniós tagsága minden határon túl élő magyar számára új helyzetet teremtett, és az új helyzetben megfelelő programra van szükség.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a felsorolt javaslatok teljesítéséhez minden segítséget kész megadni a kormánynak, annak érdekében, hogy a magyar polgárok a csatlakozás nyertesei lehessenek - zárta beszédét Szájer József.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek