Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vatikán szerint az iraki kínzások súlyos csapást mértek az Egyesült Államokra

Az iraki foglyok megkínzása sokkal súlyosabb csapás az Egyesült Államokra, mint a szeptember 11-i terrortámadás volt, mivel nem a terroristák, hanem maguk az amerikaiak követték el - jelentette ki Giovanni Lajolo vatikáni külügyminiszter.


Dátum: 2004-05-12 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:26.495074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lajolo érsek a La Repubblica liberális napilap szerdai számának nyilatkozva újólag az iraki háború befejezését sürgette, a hatalomátadás forgatókönyvének mielőbbi kitűzését. Úgy vélekedett, hogy az egyetlen járható út az ENSZ szerepvállalása és beavatkozása. Figyelmeztetett arra is, hogy az iraki tragikus események kiélezhetik az iszlám valláshoz fűződő kapcsolatokat is: a muszlimokban felerősödhet a Nyugat és a kereszténység iránti gyűlölet és ellenszenv.

Giovanni Lajolo szerint a börtönbotrány és a kínzások ügye még sürgetőbbé teszi a világszervezet iraki szerepvállalását, illetve arra kell, hogy késztesse Washingtont, hogy mielőbb adja át a hatalmat az irakiaknak. A Vatikán külügyminisztere szerint az iraki hatóságok élére mielőbb olyan irakit kell helyezni, "aki arabul és nem angolul szól az irakiakhoz".

A Vatikán kezdettől fogva elutasította az iraki háborút, s Lajolo hangoztatta, hogy II. János Pál pápa elég világosan állást foglalt az ügyben. A dolgokat a nevükön kell nevezni: az erőszak az erőszak, a háború az háború - mondta Lajolo.

Várhatóan e véleményének ad hangot ismét II. János Pál pápa, amikor alig három hét múlva, június 4-én a Vatikánban fogadja George Bush amerikai elnököt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek