Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-és Dél-Korea katonai megbeszéléseket tervez

Észak-Korea szerdán beleegyezett abba, hogy minden korábbinál magasabb szintű katonai megbeszéléseket tartson Dél-Koreával a rendszeresen ismétlődő tengeri összecsapások megelőzése érdekében.


Dátum: 2004-05-12 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=23328
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:01:28.652158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szöuli védelmi minisztérium közlése szerint Phenjanból telefonon értesítették őket, hogy a tábornokok találkozójára május 26-át javasolják, s az előkészítő tárgyalásokat már most pénteken meg akarnák kezdeni a határon. Ilyen szinten a két fél hadseregének képviselői az 1950-53-as háború befejezése óta nem találkoztak. Dzsong Szi Hjun dél-koreai országegyesítési miniszter, aki a múlt héten Phenjanban járt, a hírhez hozzátette, hogy tudomása szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető személyes közbelépése kellett az akadályok elhárításához. A fejlemény politikai jelentőségén túlmenően a tárgyalások gyors lefolytatása azért fontos, mert a Sárga-tengeren rövidesen megkezdődik a rákhalászati szezon, s a mindkét fél által magának követelt területi vizeken ez véres incidensekhez vezetett az elmúlt években.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek